Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Tornai Gyula keresett alkotó
    Tornai Gyula
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Kádár Béla Tanulmányok

  1. Kádár Béla - Az élet
    1. 1913 legelején nyitotta meg kapuit Zichy Jenő gróf egykori, Rózsa utcai palotájában a Művészház. A Vágó Pál által tervezett átépítéssel a magyar kultúra egészét reprezentálni kívánó szándék kapott tág teret az impozáns épülettel. Iván Ede e szándékot fogalmazza meg 1912 novemberében a Szabad Művészet, a Művészház hivatalos lapjának hasábjain. "A magyar társadalmi és művészi kultúrának olyan palotája lesz ez, amely reprezentálni fogja mindannak, ami benne kialakulni fog – európai jelentőségét. Nemcsak a magyar társadalmi életnek, művészetnek, szellemi életnek lesz ez a fókusza, hanem egyetjelentése a nyugat legfejlettebb, hasonló törekvéseinek!…Hogy ezek a nagy koncepciók megvalósulhassanak, ahhoz elsősorban olyan miliőről kellett gondoskodni, amely nemcsak kerete, hanem magának az egész nagy gondolatnak kifejezője is legyen. A szó legkifejezőbb értelmében vett olyan palotára volt szükség, amely a legtökéletesebben megfeleljen ennek a grandiózus tervnek. Ahol a művészet és a művészek, ahol a szellemi élet egész illusztris társadalma otthonra találjon."

      A palota lépcsőcsarnokának emeleti részét freskókkal díszítik, amelyeknek megtervezésével és kivitelezésével legjobb festőinket bízzák meg. Többek között Csók István, Egry József, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, Kernstok Károly, Kőrösfői Kriesch Aladár, Rippl-Rónai József, Vaszary János, gróf Zichy István és Kádár Béla kapják a megbízatásokat. Kőrösfői és Zichy falképei a palota avatóra el is készülnek. Az ünnepélyes megnyitó alkalmából rendezett kiállításon az említett művészek bemutatják terveiket, melyek közül néhányat reprodukálnak a katalógusban is (Egry: Szimbolum; Kádár: Az élet).

      A kiírás szerint kizárólag a Művészház tagjai vehettek részt a kiállításon, olyan műveikkel amelyeket Budapesten még máshol nem mutattak be. Beküldési határidőként 1912 december 19-21-ét jelölték meg, amely időpont előtt kellett elkészülnie Kádárnak kompozíciójával. A tárlaton bemutatott műveivel 1000 Koronás díjat nyer.

      1913 februárjában ily szavakkal méltatja Kádár művészetét az Új Művészet című lap: "Kádár Béla, a nagy potenciáju, produktív művész, a Művészház par excellence fia, ezúttal is bebizonyította, hogy falfestőnek született. A monumentalitásra való törekvés fegyverei közül a kompozíciót és színeket vitte ezúttal is diadalmasan a harcba."

       A faldekorációs feladat ekkor már nem újdonság Kádár számára, mivel 1910-ben a Magyar Színház bízza meg hasonló munkával, majd 1918-ban az Erzsébet Sós-fürdő épületében kivitelez falképeket.

      Az élet címen kiállított falképterv párhuzamba állítható Kádár hasonlóan szimbolikus jelentés tartalmakkal gazdag, egyéb fennmaradt munkáival. 1971-ben, a Magyar Nemzeti Galéria által rendezett Kádár Béla emlékkiállításon volt látható Sirató asszonyok című, szintén 1912-ben készült kompozíciója, melynek párdarabja 1995-ben bukkant fel a Nagyházi Galéria árverésén. Ezen kívül 1998-ban került elő még egy Kádár-falképterv a BÁV aukcióján, amely az előzőekkel stílusbeli rokonságot mutat.

         Rózsa Miklós 1914-ben így ír Kádárról: "Hihetetlen bőséggel bugyogó képzelőereje s komponáló tehetsége, mely eleinte példátlan termékenységgel onttatta vele a képet, utóbb a monumentális falfestészet felé vonzották s most már a csendesebb, nyugodtabb ritmusokat, zártabb szerkezeteket és inkább tömegeikben ható formákat keresi, bár – úgy hisszük – könnyelmű kedvének s nyugtalan vérének nem ezek a feladatok valók. Ha mohó faléhségét egyszer sikerül kielégítenie, meg fogjuk látni, hogy a színekben friss, díszítő hatású röpke harmóniák az igazi területei az ő játékos múzsájának." Rózsa ezen véleményével hiteles prófétának bizonyult, mint azt Kádár későbbi festészete igazolta.

      Reprodukálva:
      Kalauz a Művészház palotafelavató kiállítására. 1913.január. Interieur, Budapest, 1913. február II.évf. 1.szám. 3.

      Analógiák:
      Kádár Béla Emlékkiállítása. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1971. Kat. sz. 1.: Sirató asszonyok, papír, tempera, 166x123cm, J.l.j.: Kádár Béla 1912.
      Nagyházi Galéria és Aukciósház 3. festmény- és műtárgyárverés 1995.ápr.11-12. Kat. sz.: 180.: Figurális jelenet, pp.k., 165x124cm, J.k.j.: Kádár Béla, Védett.
      BÁV Rt .Aukciósház 102.Festmény Aukció 1998.december. Kat. sz.:199.: Nővérek, papír kartonon, pasztell, 160x80cm, J.l.j.: Kádár Béla, Védett.

      Kiállítva:
      A Művészház palotafelavató kiállításán, 1913. január,  Magyar Nemzeti Galéria birálati szám: 8962

  2. Kádár Béla - Lány virágos kalapban
    1. A kép bársonyos szürke hátteréből kecsesen félrehajtott női fej tűnik elő virágdíszes, fátylas kalapban. A fekete hajfürtökkel keretezett bájos ovális arc, a szemérmesen lesütött szempillák, a finoman ívelt orr- és állvonal, a titokzatos mosollyal formált érzéki ajkak,
      a csipkedíszes ruha elé emelt kar, s az egyszerre oltalmazó és hívogató kéz Kádár Béla gyengéd romantikával megfestett nőalakjainak jellegzetes ismérvei. A harmincas évektől rendezett egyéni kiállításainak kirobbanó szakmai- és közönségsikere elsősorban az aukciós képünkhöz hasonló, artisztikusan megfestett figurális - időnként csendéleti elemekkel is gazdagított - kompozícióinak köszönhető. Annak a Kádár Béla által mesterien kimunkált sajátos stílusnak, amely hallatlan könnyedséggel ötvözte az art decós reklámgrafika látványos vizuális fogásait a festői megjelenítés érzéki finomságaival. A mozivásznakról és filmplakátokról ismert mesterkélt beállítások, a visszafogott erotika rafinált gesztusai Kádárnál az igényesen megoldott képi motívumok harmonikus egységében festői értékeket nyertek. A pasztellszínek (galambszürke, halvány rózsaszín, vízzöld, törtfehér) válogatott árnyalatainak kivételes összehangoltsága a festő választékos ízlését dicséri. A franciás elegancia a párizsi Bateau-Lavoir művésztársaságból ismert Marie Laurencin festményeit juttatja eszünkbe, aki noha jó ideig Picasso és Appollinaire mellett dolgozott, pályafutása során tollakkal és virágokkal ékesített, érzéki és mégis megközelíthetetlen nőalakokat festett.

      Kádár Béla női figuráinak vonzereje a modern-, és a nosztalgikus nőideál sajátos ötvözetében rejlik. Aukciós képünkön egyszerre vannak jelen a nőiesség tradicionálisan elfogadott kellékei (pl. virágdísz, fátyol, csipke) egy korszerűbb "nőkép" finoman jelzett attribútumaival. A gazdagon dekorált kalap tüllfátyola mögül fiúsan rövidre vágott göndör fürtök bukkannak elő, a kacéran lesütött szempillák merészen túlhúzott szemfestést sejtetnek, a kipirult arc, a hangsúlyosan rúzsozott száj, a fedetlen nyak és kivillanó meztelen kar egy nyíltabban feltárulkozó, modern női szépség képi megnyilvánulásai. A húszas évek világvárosaiban formálódott az új nőtípus, aki nőiségét vállalva önmaga akarta irányítani az életét.
      A Berlinben és New York-ban rendszeresen kiállító Kádár Bélát is megérintette a nagyvárosi életforma felszabadító hatása, Herwarth Walden avantgárd köreiben, vagy az amerikai Katherine Dreier társaságában volt alkalma megismerni a művészvilág zajos forgatagát.
      A formabontó forradalmi hevület a harmincas évek elejére lecsendesedett, az avantgárd festészet vívmányai közérthetőbb formában az art deco stílus eszköztárába épültek. Kádár Béla expresszív-konstruktív pályaszakaszát követően finoman stilizált, színekben összehangolt dekoratív képekkel jelentkezett. A divatos látványelemekkel formált, bravúros könnyedséggel megfestett, egyszerre modern és artisztikus női portréival a harmincas évektől kezdve a művészetszerető polgárság egyik legkedveltebb festőjévé vált. Aukciós képünk a korszak hasonló stílusú műveivel összevetve a legjobbak közül való. Az aprólékosan kidolgozott motívumok harmonizálnak a nagyvonalúan felrakott, jelzésszerű gesztusokkal. A grafikai technikákat is alkalmazó felületi megoldások kiválóan illeszkednek a dekoratív színhangulatú festői részletekhez. Lázár Béla szavaival: "Kádár Béla megteremtette a maga egyéni világát, a maga eredeti művészetét, mely csupa zene és csupa álom. Elmosódó plaszticitásával beleringat abba az álomvilágba, melyben titokzatos színek titokzatos figurákkal élnek, hullámzanak és elmerülnek." (kat. bev., Ernst Múzeum, 1933.)

      PROVENIENCIA
      Sara Kishon-gyűjtemény, Izrael

      IRODALOM
      Hevesy Iván: Kádár Béla, Amicus, Budapest, 1922.
      Herwarth Walden: Az új festőművészet: expresszionizmus, Amicus, Budapest, 1924.
      Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925, Amicus, Budapest, 1925.
      Charles Rosner: Modern Painting in Hungary, The Studio, London, 1932. január-június.
      Melanie Fischer: Painter Béla Kádár. Modernist and Romantic, Pittsburgh, 1999.
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956), Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      GM

  3. Kádár Béla - Kamarazene
    1. Kádár Béla életében a zene megjelenítése nem pusztán festői téma volt, hanem az életét konstituáló tényező is: a kamarazenélés a Százados úti lakótelepen szinte mindennapi gyakorlat volt. Zenei neveltetésénél fogva Kádár fiából karmester lett, lánya pedig zongorázott. Így aztán a zene ábrázolása a húszas évektől különböző formákban, mindig vissza-visszatért Kádár festészetébe.
      Kádár Béla e pasztellfestményének, mintha mégis a metafizikus csend lenne a tárgya, a két hang között kitartott szünetjel. A kompozícióra enyhe felülnézetből láthatunk rá, a szereplők a három férfi zenész - mint aktív oldal - és a hallgatóságot képező három nőalak. Ami a tevékeny és passzív oldalt fedésbe hozza egymással, az a figyelem koncentráltsága mindkét oldalon. A lányalakok szigorú körvonalak közé kényszerítve, fennkölt bábukhoz hasonlatosak, s e szigoron a szürkébe ágyazott finom rózsaszín ruházat enyhít csak. Girgio De Chirico képeinek metafizikus csendje burkolja be ezeket a figurákat. A húszas évek zene-ábrázolásaiban Gergely Mariann a kubizmus kompozíciós megoldásait látja érvényesülni, az alakformálásban pedig Oskar Schlemmer rajzait és kosztümterveit. Kádár, ha személyesen nem is, a Bauhausbücher-sorozatból (A Bauhaus színháza) illetve a MA színházi különszámából ismerhette ezeket a félabsztrakt ember-bábu ábrázolásokat. Kádár kezén ezek a hieratikus formák felpuhultak, és dekoratív közvetlenséggel szólították meg a szemlélőt. Pasztellképünk korai párdarabja egy 1926-ból származó, Trió címet viselő festmény. A zenei felállás ugyanaz: zongorista, hegedűs és gordonkás, a kompozíció meghatározó, egyben legnagyobb felületű eleme, a zongora. A stilizáltság foka azonban sokkal jobban köti még a kubizmushoz, amit az arcok megosztottsága és a térelemek kezelése is alátámasztanak. Azonban ez a kompozíció élettelibb: a tekintetek keresik egymást, a mozdulatoknak határozott iránya van, s az összhangzás a vizuális elemek között is maradéktalanul fennáll. A harmincas évekre beérnek Kádár finoman modellált arcai - azok, az egyéb kompozíciókról is ismert profilok, mint a hegedűs fiúé ezen a képen - és festményei kapnak egy hűvösebb árnyalatot is, amit a festő monográfusa a Koncert című kép kapcsán ekként jellemez: "Kádár a koncert szereplőit ezúttal novecentós realizmus visszafogott objektivitásával jelenítette meg, a figurák kiszámított mozdulataikkal és átszellemült nyugalmukkal leginkább Medveczky Jenő és Kontuly Béla korabeli képeinek tartózkodóan hűvös alakjaihoz hasonlíthatók.".


      Irodalom:
      Kádár Béla:A papír két oldala. Interart, Bp., 1991. Bev. Goda Gábor
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás - Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      AK

  4. Kádár Béla - Felesége arcképe
    1. Kiállítva:
      Kádár Béla kiállítás, Mű-Terem Galéria, 2002. június 7 - július 13.
      Reprodukálva:
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás, Kádár Béla, Mű-Terem Galéria, 2002, 120. kép

  5. Kádár Béla - Kendős nő gyümölcscsendélettel
    1. Reprodukálva:
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás, Kádár Béla, Mű-Terem Galéria, 2002, 196. kép

  6. Kádár Béla - Nővérek
    1. Kiállítva:
      Kádár Béla kiállítás, Mű-Terem Galéria, 2002. június 7 - július 13.
      Reprodukálva:
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás, Kádár Béla, Mű-Terem Galéria, 2002. 118. kép

  7. Kádár Béla - Család (Emlékkép)
    1.   Chagall expresszionizmusa nyomán: "Expresszionozmusa nem a passzív Kandinszky vagy Mattis Teusch nyugtalan vagy nyugodt, de mindig önmagába visszahullámzó művészetével rokon, hanem inkább Chagall és néhány fiatal német expresszionista festészetével." - értékeli Hevesy Iván Kádár stílusát 1922-ben. A 20-as évek képeit erős dinamizmus, érzelmi és formai szétáradásra hajló romantikus expresszionizmus jellemzi. "Ebből az eredménytelyes, de éppen teltségénél fogva anarchikus állapotból, azonban már néhány új grafikai lap tanúsága szerint megindult a tisztulás az egyszerűsödés és a belsőségesebb egység felé." - utal a továbbfejlődés irányára Hevesy. A festményen ábrázolt téma- habár különböző felfogásban- végigvonul Kádár festészetén. A baloldali kép a téma 1922-es felfogását tükrözi. Bedő Rudolf, Kádár Béla műveinek komoly gyűjtője, személyes barátja, tárgyszerűbben három fő korszakra osztja Kádár művészetét. Az első korszak a korai tízes évek, valamint 1922-30 között Herwarth Walden Sturm galériájához köthető berlini időszak. Ez a korszak sikert hozott számára és ennek nyomán műveit megtaláljuk számos német múzeum falán. 1928-as amerikai kiállítását követően több amerikai múzeum anyagába kerültek alkotásai. Egy ideig Párizsban, hét hónapig Antwerpenben tartózkodott. Anya és gyermek: A második 1931-43 közé eső korszakban keletkeztek a "legtökéletesebb" művek, amelyeknél Kádár az expresszionizmus dinamikusabb formáit elhagyva valamiféle lágyabb, rajzos klasszicizmushoz tér meg. Bár a festmény nem datált, mégis nagy biztonsággal helyezhető el az 1931 körül festett képek között. 1934-ben Kádár "Anya és gyermek" címmel tematikus válogatást mutat be, igen nagy sikerrel a Szépművészeti Kiállítások Mária Valéria-utcai helyiségében. A napi sajtó sem fukarkodik a dicsérő jelzőkkel, és a kiállítást úgy értékeli, mint amiben Kádár a "férfikor érett szerelmével fordul a színek és a lírai akcentusok felé." (Nemzeti Újság 1934. január. 16.) Ybl Ervin a festő e korszakát jellemezve írja a Budapesti Szemle hasábjain 1937-ben: "Kádár Béla franciás ízlésű, az École de Paris fogásait követő festőművész. Alakos és csendélet kompozíciói a valóságtól független szín-és forma- rapszódiák... Színei sokszor izgatóan egymásba áramlanak, formái pedig lágyan elpengnek. Mindegyik festménye dekadens, artisztikus, ízléses ötlet." A család: anya-gyermek, családi otthon, háziállatok illetve a kutya, a család kedvence, mind megannyi vizuálisan megjeleníthető finom utalás jelenik meg a képen. A térkezelés minden oldalról zárt, háttérben a magasodó dombok lágy íve, jobb és bal oldalról a fák lombozata zárja le a teret. A térformálás szinte óvó öbölként veszi körül az ábrázolt témát. Az elemzett festmény egyszerre rajzos és festői, álomszerűen elmosódott alakok egyfajta átszellemültséget kölcsönöznek a képnek. Az egész képi ábrázolás hordozza a "Chagalli" hangulatot: az ábrázolt alakok és tárgyak álomszerűen elmosott alakja a valóság és látomás között megteremtett festői átjárhatóság érzetét kelti. Egységes harmónia: "A kép tárgyak ábrázolásával gondolattársit, szimbolizál, allegorizál, rámutat érzésekre, gondolatokra, tehát a tárgyak nem önmagukért vannak festve, és így bizony nem mindég tartják meg a maguk valósági alakját, színüket, helyzetüket, anyagszerűségüket, ahogy azt a laikus kívánja, hanem ahogy a művész által elképzelt mű azt kívánja, hogy végső fokon törhetetlenül egységes legyen harmóniában, ritmusban, színben, vonalban, kifejezésben és tartalomban." - Kádár Béla önéletrajz vallomása 1934-ből így foglalja össze művészeti hitvallását, melyet a szakirodalom dekoratív expresszionizmusként is jellemez. " Kádár Béla azok közé tartozik, akinek ha a képeire ránézünk, tudjuk ezt ő festette?De ha ez az egyéni világ ugyanakkor rajzban, színben, álomszerűségben, az álmokon belüli realitásban tökéletesen megkomponált világ, akkor?hogy éppen itt volt az ideje, e kivételes érdekességű nagy művészt a jelentős, magyar és nemzetközi méretekben is jelentős festők sorába iktatni." - Goda Gábor a szakértő barát, 1971-es gyűjteményes kiállításának megnyitóján elhangzott értékelésével csak egyetérteni lehet, összhangban az elemzett művel, amely méltó reprezentánsa a festő kivételes tehetségének.

      Proveniencia:
      Budapesti orvos értelmiségi család
      Referenciák:
      Magyar Festők és Grafikusok Adattára:279, Művészeti LExikon:II/541, Vollmer: 3/1
      Irodalom:
      Hevesy Iván: Kádár Béla, Bp.,Amicus, 1922
      Rózsa Miklós: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása (kat.) Bp., Művészház,1918
      Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása. kat. Bp. MNG 1971
      Bojár Iván: Kiállításról-kiállításra. Magyar Hirlap
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987/11-12,56-61
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1. 40-44Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája-Thebes Gallery, Budapest-Toronto, 1922.
      Szíj Béla Béla Kádár oeuvres de 1910á 1940. Galerie Nabert, Genéve, 1992
      Passuth Krisztina: Neósok: kelet- és közép európai analógiák.ln: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. Missionart Galéria,Miskolc, 1992 Szabó Júlia: Nagybánya és az európai művészeti irányzatok. III. Ybl Ervin: Képzőművészet. Budapesti Szemle 1937. aug. Kállai Ernő, Új magyar piktúra Bp., 1925. 168.o
      Kovacsdr.

       

  8. Kádár Béla - Tengerparti jelenet
    1. Kádár Béla az 1930-as évek elejétől stílust váltott. Az egy évtizeddel korábbi "sturmos" képeinek formajegyeit a Der Sturm Galéria köré csoportosult német expresszionista festők, elsősorban Campendonk, Franz Marc és a Berlinben kiállító Chagall hatására alakította ki. Romantikus hangvételű, népmesei hangulatot idéző elbeszélő jeleneteket festett, ahol a stilizált figurákat dekoratív elemekből formált rusztikus környezetbe helyezte. A vidéki búcsúk hangulatát idéző attraktív kompozícióin az érzelmes meseszövés vonulata is megjelent. Képein visszatérő elemmé vált az ifjú szerelmesek közti udvarlás, leánykérés, szomorú búcsúzkodás vagy a viszontlátás öröme. Herwarth Walden szívesen fogadta Kádár képeit a galériájában, önálló tárlatokon és csoportos kiállításokon rendszeresen bemutatta a munkáit. A húszas évek végétől általános tendenciaként jelentkezett a festészetben, hogy az avantgárd felfokozott dinamikájának ellenpólusaként, a klasszikus szépség harmonikus rendje került előtérbe. A Neue Sachlichkeit visszafogott tárgyszerűsége mellett az itáliai Novecento mediterrán artisztikuma - elsősorban a római iskolások közvetítésével - a kortárs magyar festészet szinte valamennyi megnyilvánulására hatással volt. Kádár korábban is kulissza jellegű, színpadi térbe helyezte figuráit. A harmincas évektől szívesen használta az archaikus építészeti elemeket: árkádokat, klasszikus oszlopokat. Stilizált tengerparti jelenetén egy mediterrán halászfalu főutcáján kedvese után áhítozó leányt látunk, a hullámzó vízen közeledő vitorlás az örömteli találkozás reményét sugallja. A gyöngysorral és fátyollal ékesített stilizált női figura a korszakban készült képek közkedvelt szereplője. A finom árnyalatokkal kialakított pasztell színhangulat a Kádár képek utánozhatatlan sajátja. A hamvas rózsaszínek és fáradt zöldek, az áttetsző fehérek és üde kékek dekoratív összhangja artisztikus látványt alkot. A kép talányos dramaturgiája gyengéd érzelmeket közvetít, a mediterrán világ természet közeli harmóniáját érzékelteti.

      IRODALOM
      Charles Rosner: Modern Painting in Hungary. The Studio, London, 1932. 01-06. vol.103. 314-327.
      Bálint Rezső: Kádár Béla. Múlt és Jövő, 1933, 270-271.
      Melanie Fischer: Painter Béla Kádár. Modernist and Romantic.Pittsburgh, Pennsylvania,1999.
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956). Budapest, 2002.

  9. Kádár Béla - A nő
    1. Bela Kadar (1877-1955) Femme signed ’KADAR BELA’ (lower right) gouache on paper laid down on board 321 x 231 in. (81.8 x 59 cm.) Painted circa 1955 12,000-16,000 U.S. Dollars Impressionist and Modern Art Sale 1698 September 14, 2006 New York, Rockefeller Plaza

  10. Kádár Béla - Szerelmesek
    1. Analógiák Kádár Béla: Látogatás (Jelenet), 1925 körül, magántulajdon Kádár Béla: Találkozás, 1926 körül, magántulajdon

  11. Kádár Béla - Viszontlátás (Ölelés)
    1. Kádár Béla húszas években készült művei többségében külföldön maradtak, jó néhányat közülük múzeumokban őriznek, nagyobb részük magántulajdonba jutott. Szenzációnak számít tehát, amikor egy újabb autentikus "sturmos" Kádár mű felbukkan. A Viszontlátás című 1923 körül készült tempera-kép külföldről került vissza Magyarországra. Hitelességét egy a közelmúltban feldolgozott hagyaték nagyszerű kollekciója erősíti. Rónai Dénes (1875-1964) fotóművész harmincas években készült műtárgy-felvételeinek fekete-fehér üvegnegatívjai - köztük az itt szereplő képé is - a Kecskeméti Fotográfiai Múzeumba kerültek. Jól látható a fotókon, hogy a festő műtermében, festőállványára helyezve készültek a felvételek.


      Kádár Béla 1921-ben járt először Berlinben, hogy Kassák Lajos ajánlólevelével a zsebében megkeresse Herwarth Walden Der Sturm galériáját. Walden szívesen fogadta a Közép-Európából érkező tehetségeket, 1923 decemberében önálló kiállítást rendezett Kádár Béla munkáiból, és attól kezdve a húszas évek végéig egyéni és csoportos tárlatokon mutatta be legújabb alkotásait. Kádár Béla sikerének titka abban rejlett, hogy olyan sajátos stílust alakított ki, amely egyszerre volt archaikus és modern, folklorisztikus és kozmopolita, és úgy tudott az érzelmekhez szólni, hogy közben a modern festészeti látásmód formaelemeivel dolgozott. Ebben a vonatkozásban Marc Chagall és Heinrich Campendonk nyomdokain járt. Kádár Béla "sturmos" festményein az emberi élet alaphelyzeteit tömör képi egységbe foglalta, könnyen értelmezhető frappáns történetekké kerekítette, és vizuális fantáziájának változatos kifejező eszközeivel jelenítette meg. A Viszontlátás e képsorozat egyik jelentős darabja, amely jellemzően mutatja a húszas években készült művek karakteres festői megoldásait. Kádár a remek rajztudás biztos könnyedségével tette fel a színes felületeket, a tempera virtuóz használatával harmonikus színösszeállításban helyezte el a dekoratív foltokat. Egy-egy dinamikus gesztussal jelezte a mozgást, íves vonalkonstrukcióval és egymásra fordított síklapokkal érzékeltette a téri viszonylatokat. Festői fantáziája olyan változatos módon láttatta az emberi kapcsolatokat és a mindennapok történéseit, hogy ezzel a modern látványhoz szokott nagyvárosi közönséget is meghódította.
       

      Reprodukálva: Modern Magyar Festészet 1919-1964, szerk.Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. 408.kép

      Analógiák
      Marc Chagall: Párizs az ablakomból, Guggenheim Múzeum,
      New York Marc Chagall: A szerelmesek, Juviller-gyűjtemény,
      New York Kádár Béla: Utcakép, 1928,
      Rónai Dénes korabeli felvételén, Yale University Art Gallery,
      USA Kádár Béla: Ádám és Éva (Első emberek), 1924,
      Rónai Dénes korabeli felvételén, Salgó-gyűjtemény, Port Washington,
      USA Jelen képünk: Kádár Béla: Viszontlátás (Ölelés) Rónai Dénes korabeli felvételén

      PROVENIENCIA
      Ausztrál magángyűjtemény

      REPRODUKÁLVA:
      Modern magyra festészet 1919-1964. szerk. Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. 408. kép
      Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon a Rónai Dénes hagyatékban. Artmagazin, Budapest, 2004. szeptember. 44. old.

      IRODALOM:
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Amicus, Budapest, 1922.
      Herwarth Walden: Einblick in Kunst. Verlag Der Sturm, Berlin, 1924.
      Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Amicus, Budapest, 1925.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987. 11-12. sz. 56-61.; Melanie Fischer: Painter Béla Kádár. Modernist and Romantic. Pittsburgh, Pennsylvania, 1999.
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956). Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      GM

  12. Kádár Béla - Lucia, a művész leánya
    1. Kádár Béla pályája indulásakor sorra látogatja Európa nagy művészeti központjait. 1897-től, több éven át tartó kalandos utazásai során eljut Bécsbe, Münchenbe, bebolyongja Németországot és végül több hetet tölt Párizsban. Hazatérve iparrajziskolai tanulmányai után a Mintarajziskolában Balló Ede növendéke. 1906-tól – a zsűrik döntésétől függően – a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain állítja ki műveit. 1909-től, a Rózsa Miklós által újonnan alapított Művészház tárlatain bemutatott festményeit már szecessziós stilizálás jellemzi. Dekoratív tehetségére felfigyelve a Magyar Színházban festendő falkép tervezésével bízzák meg 1910-ben. Ebben az évben Kléh Jánossal együtt elnyeri a Kohner Adolf által alapított szolnoki ösztöndíjat. 1913-ban a Művészház tárlatán szimbolista falképtervei aratnak nagy sikert.

      Az 1910-es években Rippl-Rónai nyomában haladó dekoratív szecessziós látásmódja mindinkább monumentális klasszicizáló elemekkel telítődik. A klasszikus, reneszánsz festészet a tizes évek hazai avantgarde művészetének egyik legfontosabb forrásává válik. Pór Bertalan, Kernstok Károly, Szobotka Imre vagy a fiatalabb nemzedék, Derkovits Gyula, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István festészetében egyaránt megfigyelhető ez a tendencia. Kádár ezekben az években születő lovas és aktos képei az érett reneszánsz témák modern átiratai. Árkádia-képeinek barokkos íze, mély tűzű koloritja legközelebbi párhuzamait a hazai modernizmus egyik legnagyobb hatású egyénisége, Iványi Grünwald Béla aktos kompozícióiban leli fel.

      Leányának, Luciának az 1910-es évek második felében készült arcképe a portrék körében e klasszicizáló stílustörekvések egyik legérettebb megfogalmazása. Modelljének félfordulata, alakjának háromnegyedes kivágata, az alsó képszélre helyezett keze és baljának finom kézmozdulata az itáliai reneszánsz arcképfestészet közvetlen hatását mutatják. A lány figurájának beállításában visszhangzik Raffaello La Velataja, Giorgione vörös köpenyes Laurája, Sebastiano del Piombo Római lánya és természetesen Tiziano női képmásainak gazdag sorozata. Lucia kifinomult kéztartása – amely a reneszánszban a belső koncentrációt és lelki érzékenységet szimbolizálta – éppúgy fellelhető Leonardo nevezetes krakkói Menyétes hölgyén mint Greco megannyi átszellemült alakján. Kádár képmásának sötét háttérből felparázsló, a kék-sárga-vörös alapszínekre redukált koloritja ugyanakkor a velencei festészet és a manierizmus mestereinek merész festőiségét idézi.

      Kádár arcképeinek gyakori modelljei családtagjai. Az 1905 körüli évekből származik feleségének még erősen szecessziós arcképe (Műgyűjtők 1992, 1. kép), majd e portré egész alakos, immár festőileg oldottabb, 1909-ben kiállított változatának reprodukcióját közli az Élet című folyóirat 1910-ben (1910/1. 3.) Ugyanitt, a Művészház 1909-es tárlatán állítja ki gyermekeiről készült kettős pasztellportréját Testvérek címen (Blitz 1999, Tavasz), amelyen Luca lánya arcképe is feltűnik. Képünkön leánya néhány évvel később, már nőiségének teljében jelenik meg. A róla készült, itt bemutatott klasszikus szépségű arckép ma már nem azonosítható Kádár Bélának 1918-ban a Műterem Galériában megrendezett első gyűjteményes tárlatának képmásai között, de feltehetően megegyezik az Ernst Múzeum csoportkiállításán ugyanebben az évben Luca címen kiállított művével (Kat. sz.: 79.)

      Irodalom:
      Rózsa Miklós: Kádár Béla. In.: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. Műterem, Budapest, 1918
      Hatodik csoportkiállítás. Budapest, Ernst Múzeum, 1918.
      Goda Gábor: Kádár Béla emlékkiállítására. Művészet 1971/10. 36-37.
      Sümegi Gyögy: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet 1987/11-12. 56-61.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1. 40-46.
      Kádár Béla (1877-1956). Válogatás a közös kiállítás anyagából. Műgyűjtők Galériája, Budapest-Toronto, 1992.

       

       
       

       

  13. Kádár Béla - Lovas és nő
    1. Hátoldalon BR gyűjtői monogram
      Kiállítva: Mű-terem Galéria Kádár Béla műveiből rendezett kiállítása, 2002, Zsidó Nyári Fesztivál 2000. , Kádár Béla emlékkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1971.augusztus
      Reprodukálva: Melanie Fischer: Painter, Béla Kádár, modernist and romantic. 43.o., Zsidó Nyári Fesztivál 2000. kat.sz. 4. , Kádár Béla emlékkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1971. Ország Világ, 1971.aug.18. 22.o.
      Proveniencia: egykor Bedő Rudolf gyűjteményében
  14. Kádár Béla - Csendélet virágokkal és gyümölcsökkel
    1. 1937-ben Münchenben megrendezésre került a híres-hírhedt Entartete Kunst – Elfajzott művészet című kiállítás. Itt Kádár Béla alkotásaiból is pellengérre került néhány, jelezve számára, hogy nemcsak származása de az avantgarde művészethez való szoros kötődése is kiszorítja a mindinkább fasizálódó európai művészeti életből.

      1937 januárjában a Tamás Galéria 80. kiállítása keretében Kádár Béla közel negyven alkotását, javarészt temperafestményeket mutatott be. Ezek között a kiemelt szerep jutott tíz virág-gyümölcs csendéletnek, melyek a katalóguslista elején kerültek felsorolásra. A csendéletek egyikét a Pesti Napló vasárnapi képes mellékletében reprodukálták.

      Kádár Béla szekvenciákban gondolkodó alkotói módszere tág teret biztosított számára, hogy egy-egy művészileg sikerültnek talált ötletét festmények sorozatain át bontsa ki. A megtalált téma állandó alkotóelemeit azután különböző elrendezésben és színvilágban montírozta össze. A kaleidoszkóp-elv alapján létrejött műalkotások-sorozatok ilyen módon a szemlélőt különös izgalmakkal megajándékozó, állandóan változó, színfutamokban vibráló vizuális élménnyel fogadták az éppen aktuális kiállításán.

      Kádár itt bemutatott tempera festménye annak az 1936-ban megalkotott csendélet-sorozatnak a része, melyet a Tamás Galéria látogatója még együttes hatásában csodálhatott meg 1937 elején. Virágcsokor, szőlőfürt, alma, körte, szilva – az életadó napfényt nyáron magábagyűjtő majd ősszel teljes színpompájában visszaharsogó, nedvektől duzzadó vegetáció Kádár csendéleteinek szereplői. A flóra képviselői között elvétve bukkan csak fel egy-egy hangszer vagy szobor a hagyományos nature morte kelléktárából.

      1937-ben kiállított műveit a kritika egybehangzó elismeréssel üdvözölte, Kádár mesterségbeli tudásának leghívebb bizonyítékaként külön kiemelve a csendéleteiben megnyilvánuló kifinomult artisztikumot. Bizonyítékul álljon itt a korszak neves műkritikusainak néhány sornyi gondolata:

      "Nagy meglepetést hoz ez a kiállítás, amely egy rendkívül kulturált, erős tehetségű és gazdag képzeletű művész teljes önmagára találását, harmonikus kibontakozását és tökéletes beérkezését jelzi. Ami Kádár Béla új képeiben először kapja meg a nézőt: a kis formátumot betöltő monumentalitás. … Zártan komponáltak s egész felépítésükben szinte zeneileg ritmikusak. … Franciás könnyedség, mesteri biztonság, a festői eleganciának és kifinomult ízlésnek legfelsőbb foka jellemzi ezt a szemhez-szívhez egyszerre szóló, nemes piktúrát, amely Kádár számára mai művészeink első sorában biztosít megkülönböztetett helyet. Az egyenletes és egységes kollekció legszebb, legértékesebb darabja tíz csendélet …" (Bálint 1937. jan. 31.)

      "Az expresszionizmusból megtartotta a lényegretörést, a tömörséget és a színezés nagy szabadságát. De legtöbb új képében hátatfordított az elvontságnak. Újra felfedezi az anyagi valóságot, a természetet. Leheletfinomságú csendéletein csodálatosan friss, meghitten finom színekben pompáznak gyümölcsök és virágok. Költőiek ezek a csendéletek, a növények örök poézisét ismerik fel és hirdetik szinte japános finomsággal és odaadással." (Kárpáti Aurél 1937. jan. 31.)

      Kiállítva:
      Kádár Béla festőművész gyűjteményes kiállítása. A Tamás-Galéria LXXX. kiállítása. 1937. jan. 31 – febr. 8.

      Irodalom:
      i.o [Kárpáti Aurél]: Kádár Béla új képei a Tamás-Galériában. Pesti Napló, 1937. jan. 31. 13.
      B. Gy. [Bálint György]: Kádár Béla új képei. Magyarország, 1937. jan. 31. 6.
      A Pesti Napló Képes melléklete. 1937. febr. 7.

  15. Kádár Béla - Barátnők
    1. Ha Kádár nem datálta is temperafestményét, annak jellegzetes stílusa alapján könnyedén fel lehet ismerni a harmincas évek art decos formálását - annak is elmosódottabb, melankolikus változatát.
      Kádárnak sikereket hoz az új évtized: Rózsa Miklós hathatós támogatásának köszönhetően a harmincas évek elejétől fogva rendszeres kiállítója a Tamás Galériának, egyéni és csoportkiállításai is egymás után nyílnak, a sajtó és a közönség igen kedvezően fogadja Kádár megújult festészetét. 1931-Ben, az Est hasábjain s.f. hírlapíró meglepő éleslátással az alábbiakat írja: "A férfikor delén kiérett és megállapodott, egységes lett iránya, megtalálta önmagát 52 esztendős korában. Nem tagadja vonzódását a freskó (...) iránt. Vonalas, egysíkú megoldásai a japánokat is eszünkbe juttatják, bár Kádár nem törekszik a részletek kidolgozására. Figurái: átszellemült árnyak, halk, elmosott, egybefolyó színezéssel. Testetlen testek, anyagszerűtlen anyagok vannak az ő világában, amely olyan távol van természettől, mint az álom a valóságtól."
      A csendélettel kombinált tematika végighúzódik Kádár egész életművén, csak idővel - zenei hasonlattal élve - a hangszerelés változik. 1919-Es fürdőző aktjain erősen érezni még Cézanne vagy a Nyolcak hatását; keményebb ecsetvonásokkal, struktív erővel felépített képről van szó, legyen az táj vagy emberi alak. A húszas évek végi festményein a dekoratív, ornamentális harmóniakereséshez még a Picasso és Braque kubizmusából átörökített konstruktív formai megoldások sorakoznak fel. Tíz évvel később Kádár nem "analizál" többé, nőalakjaiból elillan a földi nehézkedés és létezésüknek realitást adó szerves környezet. A élesebb, keményebb élekben megtörő körvonalak felpuhításával Kádár visszatér ahhoz a klasszikus formálási módhoz, ami a harmincas évek művészeti kontextusában korántsem tűnt idegennek. Gergely Mariann, a művész monográfusa sem tekint el a korszak történeti levegőjének hatásaitól, amikor úgy véli, hogy "az avantgárd művészeti gondolkodás ellenpólusaként meghirdetett újklasszicista irányzat államilag is támogatott programokban is formát öltött. A Gerevich Tibor által definiált római magyar stílus képviselői a modern művészet geometrizáló formavilágát a klasszikus szépségeszmény szellemiségével ötvözték." Kádár, aki különösen fogékonyan építetett be új elemeket művészetébe - legyen az a populáris kultúra felől érkező plakatív design, vagy ideologikus sugalmazás - ezúttal hellenisztikus ízekkel fogalmazta meg nőalakjait. A két figura váltószögben fordul egymás felé, egyikük kontraposztos beállításban, a másik pedig ültében is megismétli a klasszikus pózt, mintha kettejük szunnyadó párbeszédes helyzete jelenülne a képen. A lágy hullámokban leomló egyszínű drapériák is klasszikus pátoszformákat idéznek meg, ahogyan a háttal álló nőalak is antik torzók távoli asszociációit kelti. A háttal álló akt sziluettje még kétszer tűnik fel a képen, míg nem marad belőle más, csak egy jelzés, hogy aki az előbb még kézzel fogható konkrétsággal volt jelen, immár térben és időben is szertefoszlott. Ha eképpen tekintünk az árnyékból szőtt nőalakra, akkor a csendélet gyümölcsei múlandóság-szimbólumnak is megfeleltethető lenne, ha a képet körbevonó melankolikus fátyol mögül erősebben ne világítana Kádár mindenek fölött való dekoratív ösztöne. A telített szimbolika és az önfeledt stílusbravúr persze nem zárja ki egymást Kádár e remekén.
      És igaza lehet még az ismeretlen hírlapírónak is, ugyanis az alakok - talán Kádár szándéka ellenére - a freskófestészet monumentalitásra törő arányaiban állnak elénk.

      Irodalom:
      Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása, Kat. Bp., MNG, 1971.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987/11-12. Ill. 56-61.
      Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája - Thebes Gallery, Budapest-Toronto, 1992. Kat. Bev.tan.: Szíj Béla.
      Gergely Mariann: Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Bp., 2002.
      AK

  16. Kádár Béla - Szalonban
    1. Szobabelso szoborral vagy anélkül, képek a falon, tükör a komód felett, hímzett teríto az asztalon, a szoba tárgyakkal telített csendjében, ölbe ejtett kézzel két kikezdhetetlen nyugalmú asszony ül. A tízes évek enterior festészetének általános kellékei ezek, amelyek a legkülönfélébb variációkban köszönnek vissza ebben az időben akár Rippl-Rónai, Bornemisza Géza vagy Fényes Adolf vásznain .
      Kádár Béla Rózsa Miklós felkérésére írt önéletrajzi vallomásából tudható, hogy harmincéves korában (vagyis 1917-ben) megnosült, és ha az enteriőr-korszak nem is képez külön periódust Kádár életművében, ennek az életrajzi mozzanatnak szerepe lehetett abban, hogy festészeti témái ekkor az otthon intimitása és nyugalma, értelemszeruen a zsáner elemeit is hordozó enterior felé fordultak. Kádár egyéb szobabelsőiből a karoszék, a támlás szék, és a fekete alapból "vadul" felvillanó vörös hímzés lehet ismerős, a különféle színben falra aggatott textíliák, a barokk szent szobra, biedermeier óra eklektikus együttese különös hangulattal telítik a festményt.
      Kádár képének tere a szoba sarka, ugyanakkor, a nagy felületek kedvéért, mintha lemondana a perspektivikusan érzékeltethető térmélységről, hogy a barokk profilú sarokpolcocskából is csak a síkra feszített sziluett domináljon - és tükrözze vissza meglepő egyezéssel a szobor falra vetülő árnyékát. Az árnyékokból, valamint a textíliákon reflexszerűen villódzó foltokból a fényforrás közvetett jelenlétére lehet következtetni. Egy szoba, aminek szorosan lezárt a tere, határozatlanok a fényei, és az idő jelzésére hivatott óra a maga megállított idejével mind egyfelé mutatnak: a tárgyak és a kép szereplőinek melankóliával telített egymásrautaltságát tükrözik. Bernáth Mária Rippl enteriőr képei kapcsán írja, hogy (...) e szobákba még csak a fény sem hatol be kívülről, a dolgok olyanok, amilyenek. Rippl-Rónainál ablak ha van, előtte függöny, lámpa sehol. Így lesz teljes az izoláció, az emberek és tárgyak egymásrautaltsága, valamint szuggesztívvé mindezek mélyén egy palástolt érzelmi izzás." Ripplnél - mint a legalapvetőbb analógiát kínáló életmű - ez a címadás szintjén is valóban tematizáltan jelenik meg. Kádár posztimpresszionizmusa többet őriz meg a naturalizmus ólmos színeiből, a bíbor-lila-vörös-zöld anyagok visszafogott izzása nem "harsogja" túl a nőalakok reflektálatlan létezését.
      A tízes években feltűnik néhány sötét tónusú enteriőr, a szinte állandó elemként szerepeltetett fotellal és székkel (ld. Eisenberger gyűjtemény), a tér értelmezésében Kádár mégis túljut a naturalista reflexeken. A tér síkként való értelmezése a japán művészetből (19. századi fametszetekből), francia közvetítéssel került át az európai
      festészetbe, amelynek sajátos megoldását mutatja fel Kádár is e festményén.
      Vuillard különböző mintázatú textíliákkal, paravánszerű falszakaszokkal, a képszél merész elvágásával mosta egybe a teret és szereplőit. Kádár eklektikus módon jelezte ugyanezt az elvet a különféle módon megfestett textíliák "lebegtetett" funkcióival.

      Irodalom:
      Rózsa Miklós: Kádár Béla gyujteményes kiállítása. (Katalógus) Bp., Muvészház, 1918.
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Bp., Amicus, 1922.
      Bedo Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása, Kat., Bp., MNG, 1971.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz- vallomása. Muvészet, 1987/11-12., 56-61.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Muvészet, 1991/1., 40-44.
      Kádár Béla. Mugyujtok Galériája-Thebes Gallery, Budapest-Toronto, 1992. Kat.bev.tan.: Szíj Béla.
      Szabó Júlia: Nagybánya és az európai muvészeti irányzatok. Ill. Passuth Krisztina: Neósok: kelet- és közép európai analógiák. In: Nagybányai festészet a neósok fellépésétol 1944-ig. Missionart Galéria, Miskolc, 1992
      AK

  17. Kádár Béla - Piactér
    1. Kádár Béla Piactér című képe kapcsán két megállapítás látszik megkerülhetetlennek: Kádár 1910 körül Nagybányán járt, és, bár nem tartozott a nagybányai fiatalok belső köréhez, (a nevét is csak felsorolások rejtik), az 1906-tól Czóbel közvetítette fauvizmus néhány önfeledt, síkra redukált, primér színekben felvillanó tájkép és városkép megfestésére ösztönözhette. Meglepő momentum az is, hogy a Kádárra jellemző, részletező rajzosságnak itt még nyomát sem találjuk - általában jellemző ez a mindinkább körvonalazódó korai, azaz a tízes években született festményeire-, ehelyett a formákat éppen csak jelző színes-hangulatos forgatag visszaadását veszi célba pusztán a színes foltok alkalmazásával.
      A kisvárosi kavalkád, a vásár napjának ábrázolása még az a meséktől és miszifikációtól mentes "pasztózus" poszimpresszionizmus, látványfestészet, amely a való világ érzéki, lüktető benyomását igyekszik visszaadni.
      A Piactér párdarabja a Kieselbach-gyűjtemény ugyanezt a címet viselő festménye, ami némi térbeli eltolódással szinte ugyanennek a vásári sokaságnak a megragadását célozza. A képkivágat mindkét képnél esetleges, véletlenszerű; ez látszik a háztömbök "levágásánál", de még inkább a jobbról balra tartó lovaskocsinál, ahol a szekér hátsó részét már képzeletben lehet csak kiegészíteni.
      Emlékeztethetnénk arra, hogy a lovak ábrázolása később Kádár kedvelt, kulturálisan is kódolt motívuma lesz, azonban itt még naturalista módon, mondhatnánk szenvtelenül tekint ábrázolásának tárgyára.
      Az emberek arcát színes körök jelzik, a kofákat elnagyolt mozdulataikkal jelzi, a sokaságot pedig ritmikusan kiosztott apró, prímér és telt színekben felvillanó mozaikok. Nagyobb zöld-rózsaszín-fehér felületek és kis formákba zárt napmeleg konstrukciós eleme lesz. A Piactér eme variációja újabb hozzájárulás Kádár Béla eddig kevéssé ismert korszakához és a hazai neós festészet változatos palettájához.

      Irodalom
      Rózsa Miklós: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. (kat.) Bp., Művészház, 1918.
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Bp., Amicus, 1922.
      Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása. Kat, Bp., MNG, 1971.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz- vallomása. Művészet, 1987/11-12., 56-61.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1., 40-44.
      Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája-Thebes Gallery, Budapest-Toronto, 1992. Kat. bev. tan.: Szíj Béla
      Szabó Júlia: Nagybánya és az európai művészeti irányzatok. III.
      Passuth Krisztina: Neósok: kelet- és közép európai analógiák. In: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. Missionart Galéria, Miskolc, 1992.
      AK

  18. Kádár Béla - Asztali csendélet gyümölcsökkel és sakktáblával
    1. Ybl Ervin írja a Budapesti Szemle hasábjain 1937-ben Kádár művészetéről. "Kádár Béla franciás ízlésű, az École de Paris fogásait követő festőművész. Alakos és csendélet kompozíciói a valóságtól független szín- és forma-rapszódiák.
      Önálló, beidegzett modora van az ábrázolt motívum feldolgozására. Csak néha jut közelebbi kapcsolatba a természettel. Itt megérzik a motívumból frissen született artisztikum. Szürkébe ágazott lágy színharmóniái különösen a csöndéletekben érvényesülnek, mert nem kell átformálni alakjait, mint figurális kompozíción. A vonalak kellemes menetéért., a formák összefoglalásáért sokszor alakjait is átgyúrja. Így jobban beilleszthetők ornamentumszerű látományaiba. Színei sokszor izgatóan egymásba áramlanak, formái pedig lágyan elperegnek. Mindegyik festménye dekadens, arisztikus, ízléses ötlet." A figurális kompozícióira tett megállapítás, miszerint Kádár a kompozíció kedvéért alakjait átgyúrja, akkor a csendéletek esetében ugyanez a tárgyakat befogadó térre érvényes.
      Kádár többszörösen is keretbe feszíti a csendélet magját, a tematikát - vanitas szimbólumok - hordozó gyümölcsöket, vázákat, kelyheket, amelyek szorosan egymás mellett, szinte takarásban állnak. Kádár ekkori csendéletein rendre feltűnik az a barokkos-rokokó profilú architekturális elem, ami itt is afféle kulisszaként támasztja meg a csendéletet. A keret keretébe megintcsak egy széles ráma, mint szeszélyes egység ékelődik be, a mindezek együtt, egy sakktábla mintás felületnek feszülnek neki. A klasszikus avantgárd eszköztárából nem nagyon marad meg más, mint a különböző képi elemek és anyagok montázsszerű, dekoratív összekomponálása. Ezen a csendéleten Kádár a tárgyak additív egymás mellé olvasztásának abszolút megoldásait is; Nnagy virágcsendéletén az egymást fedő murális rétegekből bontakozik, vagy éppen foszlik le - a dekollázshoz hasonlóan - az "ábrázolás" tárgya, a virág. Talán a tárgyak bizarr tér- és síkbeli megjelenését enyhíti Kádár azzal, hogy a színek intenzitásából is visszavesz, és az ezüstösen világló szürkékhez közelíti.

      Irodalom
      Rózsa Miklós: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. (Katalógus) Bp., Művészház, 1918.
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Bp., Amicus, 1922.
      Ybl Ervin. Képzőművészet. Budapesti Szemle 1937. Aug.
      Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása. Kat., Bp. MNG. 1971.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz- vallomása. Művészet, 1987/11-12., 56-61.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1. 40-44.
      Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája-Thebes Gallery, Budapest-Toronto, 1992. Kat. Bev. tan.: Szíj Béla
      Bela Kadar oeuvres de 1910 á 1940. Galerie Nabert, Genéve, 1992.
      AK

  19. Kádár Béla - Art deco lány piros gyöngysorral, 1934 körül
    1. Modernség és nosztalgia, kacérság és visszafogott szemérmesség, hivalkodás és rejtőzködés, érzékiség és megközelíthetetlenség. Kádár Béla festményeinek hallatlan sikerét éppen ez a finoman összetett képi világ magyarázza. A modern kor emberéhez szól, aki szakít a konvenciókkal és a kiüresedett formákkal, ugyanakkor szereti visszaidézni a múltat és racionális gondolkodása mellett a romantika iránti vágya töretlenül benne él. Az art deco ellentmondásos világa ez, amelyben az archaizálás és a korszerűség, a szélsőségesség és az egyszerűség, a túldíszítettség és a formatisztaság, az ornamentika és a konstruktív alakítás egyszerre érvényesül. A húszas-harmincas évek tárgyi környezetét az építészettől a divatig, a formatervezéstől a szórakoztatóiparig a dekoratív modernizmus határozta meg. A mozivásznakról és filmplakátokról ismert színpadias beállítások és a reklámgrafika látványos vizuális effektusai a képzőművészeti gondolkodásra is hatással voltak. Kádár Béla mesterien kimunkált stílusa kivételes könnyedséggel ötvözte a festői gesztusokat és a dekoratív rajzosság finom megoldásait. A fejét kissé félrehajtó fiatal leány szűziesen maga elé tartott kezei és a haját épp hogy érintő, kecsesen hátraomló tüllfátyol az érintetlenség tisztaságát sugallja. Ugyanakkor a tűzpiros gyöngysor, a nádszál vékony derékra simuló és a gömbölyű vállakat láttatni engedő csipkeblúz, valamint a szelíd arcot színező bájos arcpír a nőiesség erotikus vonzerejével hat. A háttér szürkéjének festékszórásos technikája sejtelmesen megmozgatja a teret. A választékosan összehangolt színek franciás eleganciája a párizsi Bateau-Lavoir művésztársaságból ismert Marie Laurencin festményeit idézik. A Picasso és Appollinaire társaságában alkotó művésznő pályafutása során ékszerekkel, tollakkal, virágokkal ékesített nőalakokat festett. Kádár Béla női figuráinak különlegessége a stiláris elemek izgalmas harmóniájában rejlik. Egyszerre alkalmazta a leegyszerűsített, kubista formajegyeket idéző részleteket, például az arc frontális és oldalnézetű ábrázolását vagy a csendéleti motívumok síkba transzponálását, és az aprólékosan kidolgozott ornamentális díszítést. Ugyanakkor a fedetlen nyak, a kivillanó meztelen karok, a feltűnő divatékszerek, a modern női szépség hangsúlyos attribútumai is állandó kellékei a korszakban készült figurális kompozícióinak. A húszas évek világvárosaiban formálódott ez az új nőtípus, a Berlinben, New York-ban és Nyugat-Európa metropoliszaiban otthonos Kádár Béla a nagyvárosi életforma atmoszféráját idézte fel az alkotásain. Aukciós képünk a harmincas években készült art deco hangulatú műveinek egy kivételesen finom, autentikus darabja, amely igényes kivitelezésével különleges figyelmet érdemel.

      Kiállítva:
      Kádár Béla emlékkiállítása. (Kat. bev.: Bedő Rudolf)
      Magyar Nemzeti Galéria, 1971. augusztus, kat. sz. 38. (Kékruhás lány)

      Proveniencia:
      Egykor Bedő Rudolf gyűjteményében

      IRODALOM
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Amicus, Budapest, 1922.
      Herwarth Walden: Az új festőművészet:expresszionizmus. Amicus, Budapest, 1924.
      Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Amicus, Budapest, 1925.
      Charles Rosner: Modern Painting in Hungary. The Studio, London, 1932. jan.-jún.
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956). Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon a Rónai Dénes-hagyatékban. Art Magazin, 2004. /4. 44-49. old.
      GM

  20. Kádár Béla - Anya gyermekével
    1.  Bedő Rudolf, Kádár Béla műveinek komoly gyűjtője, barát és mecénás, három fő periódusra osztja Kádár művészetét. Az első korszak a korai, tízes évek, valamint 1922-30 között Herwart Walden Sturm galériájához köthető berlini időszak (Kádár maga ezt az időszakát tekinti a legsikeresebbnek), amely díjakat (1910-ben a szolnoki Kohner Adolf -díjat, 1912-ben Nemes Marcel díját nyeri el), utazást, elismerést (pl. A Magyar Színház freskóinak elkészítésére) hoz neki.
      A második, 1931-43 közé iktatható periódusban keletkeztek a "legtökéletesebb" művek, amelyeknél Kádár az expresszionizmus érdesebb formáit elhagyva valamiféle lágyabb, rajzos "klasszicizmushoz" tér meg. A harmadik periódusba pedig a festő már-már vakon festett, utolsó műveit utalja Bedő korszakolása. Bár képünk nem datált, mégis nagy biztonsággal helyezhető el a harmincas évek első felében festett képek között. 1934-ben a Szépművészeti Kiállítások Mária Valéria-utcai helyiségben "Anya és gyermek" címmel tematikus válogatást mutat be igen nagy sikerrel. A napi sajtó sem furakodik a dícsérő jelzőkkel, és a kiállítást úgy értékeli, mint amiben Kádár a "férfikor érett szerelmével fordul a színek és a lírai akcentusok felé."(Nemzeti Újság, 1943, jan. 16)
      Kádár Béla egy 1951-ben készített kikérdezésben (MDK-C-II-18) említi, hogy a festésen kívül egyedül a zenéhez vonzódott szenvedélyesen. Nem véletlen hát, ha Kádár formanyelvének rajzos és festői elemei zenei asszociációkat keltenek. Mezei Árpád is erre a következtetésre jut Kádár-elemzésében "gyakran szerepelnek nőalakok enteriőrben. Az ilyen képen az akt, annak árnyéka, az árnyék kontúrja, a függönyök redőzte egy skálát, valóságos zenei fúgát képeznek és a függöny vagy minden matériától önállósult ornamentális foltok és azok harmóniája jelentik a legvalóságosabb elemet." (Mezei Árpád: Kádár Béla (kézirat) MKCS-C-I-96/3/1-6/). Bár Mezei általánosságban beszél, észrevételeit elemzendő képünkre is vonatkoztathatjuk. Kádár állandó, kedvelt témái közé tartozik a nő (akt), az anya-gyermek, és a csendélet ábrázolása. Tárgyalt képünk mind a három tematikát egyesíti magában. A figurák, anya és gyermeke, egyszerre rajzosak és festőiek, álomszerűen elmosott alakjuk jelenéssé avatja kettejük jelenetét. A fény rézsút jobbról esik a gyermekét mosdatás közben gyengéden megérintő anyára és a fénykoszorúba vont kisfiúra; azt is gondolhatnánk glória - a Madonnára és a gyermek Jézusra való utalás így is egyértelmű.
      Kettősség jellemzi a tér kezelését is: az előtér csendéleti elemeivel meghatározott meghatározhatatlan, végtelen felé nyíló hátteret. Az általánosítás szintjén létező, izzó vörös és kék osztotta háttér azonban "konkrétan" visszatetszik megint az előtér kék-vörös csészéjén.
      A kép tartalmi és formai viszonyait tükröző, vizuálisan megjeleníthető finom oda-vissza utalások, a valóság és látomás között megteremtett átjárhatóság teszi Kádár képét a korszakon belül is figyelemre méltó alkotássá.

      Irodalom
      Rózsa Miklós: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. (kat.) Bp. Művészház, 1918.
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Bp"Amicus, 1922.
      Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása. Kat. Bp. MNG 1971.
      Bojár Iván: Kiállításról-kiállításra. Magyar Hírlap
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz- vallomása. Művészet, 1987/11-12., 56-61.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1., 40-44.
      Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája-Thebes Galllery, Budapest-Toronto, 1992. Kat. Bev. tan.: Szíj Béla.
      Béla Kádár oeuvres de 1910á 1940. Galerie Nabert, Genéve, 1992.
      Passuth Krisztina: Neósok: kelet- és közép európai analógiák. In: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. Missionart Galéria, Miskolc, 1992
      AK

  21. Kádár Béla - Városi Madonna (Anya gyermekével)
    1. Kádár Béla nemzetközi sikerét elsősorban Herwarth Walden pártfogásának köszönhette, aki felismerte a magyar festő húszas években készült dekoratív kompozícióban a modern festői szemlélet népszerű alkalmazásának értékeit. Berlini avantgárd galériájában, a Der Sturm kiállítótermeiben mutatta be Kádár festményeit és temperaképeit, folyamatos megélhetést biztosítva ezzel
      a négygyermekes családapának. Az expresszionista művészet és a konstruktív törekvések fellegváraként elismert művészeti galéria kiállítói: többek között Marc Chagall, a Der Blaue Reiter és a Die Brücke alkotógárdája, El Liszickij és Moholy-Nagy László innen rugaszkodtak el a világhír felé. Kádár Béla nevét is a Der Sturmból ismerte Katherine S. Dreier a New York-i Société Anonyme elnökasszonya, aki több magyar művész mellett Kádár Béla munkáit is kiállította az 1926 novemberében a Brooklyn Museumban rendezett nagyszabású nemzetközi avantgárd kiállításán. A festő két évvel később, húga meghívására személyesen is New Yorkba utazott és önálló kiállítást rendezett szintén a Brooklyn Museumban. Ekkor került néhány alkotása a múzeum gyűjteményébe, valamint a Yale University Art Gallery rangos kollekciójába. A most árverésre kerülő kitűnő alkotás ennek a korszaknak az egyik kiemelkedő darabja. A korábbi "sturmos" képek falusi főutcái helyett a festő konstruktív térelemekből épített modern nagyvárosi díszletek elé helyezte a szereplőit. A figurák karaktere is megváltozott, a népviselet stilizált elemeiből kialakított takaros parasztlányok és nyalka legények helyett rövidfrizurás modern nagyvárosi asszonyok és elegáns úriemberek jelentek meg a képeken. A függönyökkel és art deco bútorokkal berendezett enteriőrök ablakaiból felhőkarcolók színes fényreklámjai világítanak, és szinte halljuk a metropolisz nyüzsgő forgatagának beáramló zajait. Kádár új stílusát a kubo-futurista előzmények mellett a Bauhaus színház mechanikus színpadainak atmoszférája is inspirálta, ahol az alapformákra egyszerűsített bábfigurák szögletes mozgása határozta meg a látvány dinamikáját. Az anya gyermekével jelenet bensőségességét a geometrikus elemek sorolása mellett a hullámvonalas díszítő motívumok, és a pöttyözött felületalakítás harmonikus összhangja erősíti. A mezítelen kisded feje alá vont karja a modern kor fesztelen könnyedségét sugallja, a kék aurával övezett alak viszont a kiválasztottság transzcendenciájára utal. A gyermekéért aggódó anya féltő odaadása a madonnaábrázolásokról ismert gesztusok aktualizált átírásaként értelmezhető.
      A húszas évek végén Kádár Béla jó néhány hasonló kompozíciót festett, melynek darabjai korabeli reprodukciókról és nemrég előkerült fekete-fehér üvegnegatívokról váltak ismertté. Kádár valószínűleg gyakori külföldi szereplései miatt Rónai Dénessel fotósorozatot készíttetett legújabb munkáiról, hiszen képeit Nyugat-Európában és Amerikában szándékozott értékesíteni. A kecskeméti Fotómúzeumba került hiteles felvételek számos olyan analóg temperakép elkészültét mutatják, amelyek formaképzésükben, elrendezésükben, motívumhasználatukban a most kalapács alá kerülő ritka alkotás rokonának tekinthetők. A lappangó művek mellett igazi kuriózumnak számít, ha a késő húszas évekbeli képek közül egy is előkerül. A színeiben, formáiban, kompozíciós megoldásaiban a kor szellemét megidéző alkotás méltón reprezentálja a nemzetközi sikereket elért művész egyik legdinamikusabb és legelismertebb korszakának kivételes darabjait.

      Kiállítva:
      Kádár Béla életműkiállítása. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002

      Reprodukálva:
      Modern Magyar Festészet 1919-1964, szerk.Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. 410.kép,
      Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956). Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. 155. Old

      IRODALOM
      - Hevesy Iván: Kádár Béla. Amicus, Budapest, 1922.
      - Herwarth Walden: Az új festőművészet:expresszionizmus. Amicus, Budapest, 1924.
      - Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Amicus, Budapest, 1925.
      - Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956). Bp. 2002.
      - Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet 1919-1964. Budapest, 2004.
      - Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon az 1920-as évekből. In. Angyalokra szükség van. Tanulmányok Bernáth Mária tiszteletére (szerk. András Edit). Budapest, 2005. 211-220.
      GM

  22. Kádár Béla - Art deco Madonna (Jövő)
    1. Kádár Béla harmincas évekbeli festészetének egyik főműve kerül most árverésre. A korszakban is reprodukált kompozíción a festő mesterien ötvözi mindazokat a motívumokat, formai és festői megoldásokat, amelyek korabeli képeinek rendszeresen visszatérő elemei. A anyjához bújó gyermek középpontba állítása több festményén megjelenik. A profilba forduló kamaszos leányarc ártatlansága és gyermekét ölelő kézmozdulata a családi összetartozás bensőségességét sugallja. A hagyományos anyaszerep finom érzékeltetését érezzük a vidéki menyecskék öltözetét idéző hímzett blúz és mintás szoknya stilizált átírásában.
      A kivágott, fodros ing és a karcsú nyakat ölelő gyöngysor ugyanakkor annak a divatos frizurát viselő modern nagyvárosi asszonynak a viselete, aki szívesen vállalja nőiességét és fiatalságát. Az art deco stílusra jellemző ez a sajátos eklektika, ahol a tradíció és a korszerűség, a nosztalgia és a dinamizmus szoros egységet alkot. Ez a tudatos kettősség a formai megoldásokban is érvényesül. Kádár Béla berlini és New York-i kiállításai után a harmincas évektől többnyire Budapesten dolgozott és a korábbi évek expresszionista, kubo-futurista tapasztalatait felhasználva az art deco dekorativitásával festette klasszikus szépségű képeit. Kivételes érzékkel komponálta eggyé a lágy, ornamentális motívumokat, díszítőelemeket az áttetsző síkok geometrikus struktúrájával. Harmonikusan illeszkednek egymáshoz a virágdíszes mustrák és aprópöttyös hullámzó felületek az ismétlődő rácsos szerkezetekkel és az átlósan beillesztett transzparens síklapokkal. A sziluettek vonalas érzékenysége tökéletes összhangban van az élénk színek dekorativitásával. A kubista többnézetűség bravúros alkalmazásával Kádár Béla stabil kompozíciót alkot. Anya és gyermeke szeretetteljes összetartozása lírai hangulatot ad a képnek. A mandulavágású szemek tekintetnélküli foltjaival ugyanakkor eltávolítja szereplőit a képi valóság dimenzióitól és Modigliani varázsos asszonyainak időtlen világába emeli őket.
      A húszas évek radikális avantgardizmusa után a szépség, a nőiesség, a harmónia értékei kerültek előtérbe. A kivételes igényességgel kidolgozott temperakép rajzosan lágyvonalú sziluettjei és finoman kikevert színei költői hangulattal telítik a tisztán építkező, dekoratív kompozíciót. A sokszorosan reprodukált, számos külföldi és hazai kiállításon bemutatott festmény Kádár Béla harmincas évekbeli festészetének egyik legszebb darabja.
       

      KIÁLLÍTVA:
      Kádár Béla életmű kiállítása. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. jún.7-júl.13.,
      A Storm in Europe. Béla Kádár, Hugó Scheiber and der Sturm Gallery in Berlin, Ben Uri Gallery.
      The London Jewish Museum of Art. London, 2003. nov. 24-2004. jan. 18.

      IRODALOM
      - Hevesy Iván: Kádár Béla. Amicus, Budapest, 1922.
      - Herwarth Walden: Az új festőművészet: expresszionizmus. Amicus, Budapest, 1924.
      - Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Amicus, Budapest, 1925.
      - Charles Rosner: Modern Painting in Hungary. The Studio, London, 1932. jan.-jún.
      - Bálint Rezső: Kádár Béla. Múlt és Jövő, 1933. jún. 270-271.
      - Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956).
      - Gergely, Mariann: Béla Kádár and Hugó Scheiber at Der Sturm Gallery in Berlin. In.
      - A Storm in Europe. Béla Kádár, Hugó Scheiber and der Sturm Gallery in Berlin. Ben Uri Gallery.
      - The London Jewish Museum of Art. London, 2003. 9-13. old.
      - Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet 1919-1964. Budapest 2004.
      - Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon az 1920-as évekből.
      - In. Angyalokra szükség van. Tanulmányok Bernáth Mária tiszteletére (szerk. András Edit). Budapest, 2005. 211-220.
      GM

  23. Kádár Béla - Tavasz (Primavera)
    1. Kádár Béla és Rózsa Miklós bensőséges barátsága a történelmi viharok és megpróbáltatások közepette is, egy életen át, töretlen maradt. A festő számára Rózsa jelentette a modern művészet pártolásában élen járó, agilis közéleti embert, aki állandó aktivitásával és kifogyhatatlan energiájával azon fáradozott,
      hogy a progresszív művészet képviselői Magyarországon is otthonra találjanak.
      Az 1909-ben általa létrehozott Művészház intézményével olyan szervezetet működtetett, ahol hazai és nemzetközi kiállítások keretében
      a legmodernebb irányzatok folyamatos bemutatására nyílt lehetőség. Kádár Béla személyes karrierje is a Művészházhoz kötődött; ott rendezte első sikeres kiállításait, és Rózsa Miklós szakmai bizalma emelte őt a korszak elismert művészkollégái közé. A Művészház eleinte "ház" nélkül, bérelt helyiségekben rendezett csoportos tárlatokat, majd 1913 februárjára elkészült a Vágó László tervezésében átépített palota, amelynek emeleti reprezentatív terébe -az elképzelések szerint - Rippl-Rónai, Ferenczy, Vaszary, Iványi Grünwald, Kernstok, Csók mellett Kádár Béla is készített volna freskókat. Sajnos a tervek nem valósultak meg, de a nagyszabású kompozíciókhoz készült tervek közül ismerünk néhányat. Az árverésen szereplő monumentális alkotás is feltehetően azon ritka darabok egyike, amely Kádár nagy volumenű koncepcióját mutatja. Megfigyelhető, hogy Kádár a tízes évek elejétől egészalakos, nagyméretű olaj és temperaképeket készített, ahol a tájban megjelenő allegorikus
      figurák szimbolikus tartalmú jelenetekben szerepelnek. Az indíttatást feltehetően a Cézanne nyomdokain haladó Nyolcak művészcsoport tagjaitól kapta. Különösen Kernstok Károly képeiből merített, amikor grandiózus nőalakjait természeti környezetbe helyezte. A naturalista-impresszionista irányzatokon túllépő művészekhez hasonlóan Kádár is az archaikus gyökerekhez fordult.
      A kora-reneszánsz művészet tiszta szerkesztését és alakábrázolásának természet közeli plaszticitását követte. A rajzosság tudatos hangsúlyozásával a szellem hatalmát, a stabil emberi értékek érvényre jutását érzékeltette. A bizánci ábrázolásokról ismert szimbolikus kézmozdulatok idézetével a mű fennkölt tartalma felerősödik. A gazdag redőzetű ruhákba és a női test szépségét kiemelő, áttetsző leplekbe öltöztetett nők a természet örök körforgását, az állandó megújulást, a termékenység ígéretét hirdetik. Az elegáns vonalvezetés és a dekoratív festőiség egyszerre van jelen. A kiváló rajztudással és a színek finom árnyalatainak artisztikumával alkotó művész monumentális falkép-terveivel a kortárs szakmai kritika egyöntetű elismerését is kivívta. Kádár 1918-as gyűjteményes kiállításához kapcsolódóan a Hét című lap cikkírója monumentális falképeiről szólva így fogalmazott: "... Örök kár, hogy Kádár Béla mindeddig csak ritkán jutott ily feladatokhoz. Mostani kiállításának úgyszólván minden darabja bizonyítja, hogy dekoratív értékű, emlékszerű formáknak óriási tömege él lelkében, és csodálatos könnyűséggel jut ki keze alól." (A Hét, 1918. okt. 27. 671. old.)

      KIÁLLÍTVA:
      VII. csoportos kiállítás. Művészház, Budapest, 1912. ápr.-máj., kat. 102. (Tavasz), kat. 106. (Primavera),
      VI. csoportos kiállítás. Ernst Múzeum, Budapest, 1918. február, kat. 166. (Tavasz)

      IRODALOM
      - Modern magyar képtár (szerk.: Rózsa Miklós dr.) Művészház 1., Budapest, 1911.
      - Katalógus a Művészház VII. csoportos kiállításához. Budapest, 1912.
      - Kalauz a Művészház palotafelavató kiállítására (kat. szerk.: Rózsa Miklós dr.) Művészház, Budapest, 1913.
      - Rózsa Miklós: A magyar impresszionista festészet. Budapest, 1914.
      - Kádár Béla gyűjteményes kiállítása (kat. bev.: Rózsa Miklós), Műterem, Budapest, 1918.
      - (s.n.)/ Sebestyén Károly: Kádár Béla. A Hét, 1918. október 27. 671. old.
      - Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987. 11-12. sz. 56-61.
      - Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956).
      - Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      GM

  24. Kádár Béla - Lovasok
    1. Lovasok: Kádár művészi pályájának örök kísérői. Az 1920-as évek végére kialakult dekoratív kompozícióinak sorát egy új periódus szakítja meg, összefüggésben a világban történő változásokkal. A belső feszültséget jelzi az e korszakban készült akvarelljeinek színvilága. Uralkodóvá válik a vörös szín és annak leheletfinom tónusai a rózsától a barnáig. Az itt bemutatott mű a Bedő kollekció témavariációiból reprezentál. Ez az 1935-1938 között készült akvarell egyetlen vörös foltban olvasztja össze a két lovas figuráját. Kifejezi a találkozás néma pillanatát "mementóul" másodpercekkel a huszadik század Apokalipszise előtt.
      A mű bizonyítja: Kádár képalkotása nem marad el a modern expresszionizmus európai színvonalától.
      SR

  25. Kádár Béla - Színes absztrakt csendélet
    1. Az 1920-as évek Kádár útkereséseinek legváltozatosabb, egyben legjelentősebb periódusa. Ez időszakban készített alkotásai a Herwarth Walden által vezetett Der Sturm köréhez kapcsolódó művészek kölcsönös hatásait igazolják. A "Színes absztrakt kompozíció" része egy sorozatnak, párdarabja reprodukálva látható a Magyar Nemzeti Galéria Kádár Béla Emlékkiállításának katalógusában. Míg utóbbi még tartalmaz természeti elemeket, addig e másik kompozíció már az absztrakt képszerkesztés elvontabb formáiból táplálkozik. Mindkét mű valószínűen a Der Sturm nemzetközi "absztrakt" kiállításának idején, 1926 körül készülhetett. 1926-ban és 1928-ban Amerikában bemutatott alkotásait egyértelmű sikerként méltatják a vele ugyanakkor, ugyanott kiállító kortársai: Archipenko, Braque, Chagall, Kandinszkij, Picasso, Campendonk és más a Der Sturm köréhez tartozó jeles művész alkotásaival.
      SR

  26. Kádár Béla - Nő gitárral
    1. Kádár Béla életművének egyik gyöngyszeme ez a temperafestmény, mely pályája csúcspontján, az 1930-as évek második felében keletkezett. A festő ekkor már túl volt a Tamás Galéria 1929-es nagy kiállításán, megalkotta az "Anya és gyermeke" sorozatot (1934), mely hangvételében és technikájában is közel áll ehhez a műhöz. Korabeli méltatói ezt a harmónia korszakának nevezik, melyet nagy biztonsággal megrajzolt, lendületes vonalak, árnyalt színezés és klasszicizáló vonások jellemeznek. Képei a "zeneiség benyomását keltő illúziók".
      Különösen érvényesek ezek a méltató szavak ennél a muzsikáló nőalaknál. A fiatal lány egy hosszúnyakú, hátratört kulcslapú, 8-as formájú, pengetős hangszeren játszik, mely átmenetet képez a gitár és a lant között. Lábánál kis fehér kutya áll, mellette egy körasztalon áttetsző üvegpalack. A kutya, különösen a fehér kutya, mind a teológiai, mind a világi erények között a hűség attribútuma. Mint ilyen szerepel a festészet története során számos esetben - így például Jan van Eyck Arnolfini házaspár c. képén. A hangszerek általában a múlandóság, a vanitas szimbólumai, emellett a lant a mindenség harmóniájának képi megjelenítője is. A lendületes vonallal megformázott lebegő fátyol, az áttetszően fehér üvegváza és a nőalakot körülölelő, tisztaságot jelentő kék szín fokozzák a festmény líraiságát és kifürkészhetetlenségét. Kádár így ír önéletírásában: "A kép tárgyak ábrázolásával gondolattársít, szimbolizál, allegorizál, rámutat érzésekre, gondolatokra, tehát a tárgyak nem önmagukért vannak festve..." Hűség, tisztaság és harmónia - ezt sugallja a kép szimbólumrendszere, de a homályba burkolózó arc és a háttérben megjelenő fekete árnyék utal a szorongásra, mely ekkor már megjelent a festő életében.
      Az ülő nőalak időből-térből kiszakítottan jelenik meg, a dekoratív kobaltkék, sárga, vörös foltok mögött a gyöngyházszürke nem teremt térbeliséget, csupán alapot biztosít a rajzos fehér kontúroknak. Arca biztos kézzel megrajzolt profilvonal, mely nem hordoz magán egyéniségjegyeket. A mű lírai hangvételével és erős érzelmi töltésével a művész életörömét, minden baljóslatú árny ellenére a világ szépségébe, az örök értékekbe vetett hitét fejezi ki.

      Irodalom:
      Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. Művészház, Budapest, 1918. A katalógus bevezető tanulmányát Rózsa Miklós írta.
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Budapest, 1922.
      Kádár Béla emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1971. A katalógus bevezető tanulmányát Bedő Rudolf írta.
      Bela Kadar. Roland, Browse and Delbanco Gallery, London, 1972.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajzi vallomása. Művészet, 1987/11-12.
      Sümegi György: Kádár Béla Sturm korszaka. Belvedere, 1990/4.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1.
      Béla Kádár oeuvres de 1910 á 1940.Galerie Nabert, Geneve, 1992.
      Kádár Béla (1877- 1956). Műgyűjtők Galériája -Thebes Gallery , Budapest- Toronto, 1992. A katalógus bevezető tanulmányát Szíj Béla írta.
      PR

  27. Kádár Béla - Virágcsendélet hegedűvel, kottával
    1. Öblös vázában álló gömbcsokor, összetekert, üres kottapapír, és húrozatlan hegedű - ezek volnának a Kádár Béla által kedvelt csendélet műfaj e darabjának szokatlanul összepárosított elemei. A tárgyak szigorú hármasságban, egy tömbként összeforva foglalják el helyüket a képsik közepén. Háttérről és előtérről nemigen lehet beszélni, mert a tárgyakat körbevonó lilás-mályva, halvány sárga, kopottas zöld vegetatív foltok, úgy tűnik, egy lassú és feltartóztathatatlan folyamat eredményeképpen lassan és biztosan bekebelezik a még egyelőre határozottabban létező tárgyi világot. A formátlan foltok felhámja alól még kikandikál néha egy-egy határozottabban megrajzolt ornamentális elem, azonban a dekoratív mustra sem képes összetartani, egy síkra feszíteni a tűnedezőben lévő kompozíciót. Talán csak a tárgyakat körülfodrozó, nagyobb sűrűségű, fekete árnyékok nyújtanak pillanatnyi védelmet.. Ki tartóztatja fel az időt, "Quis evadet" (Ki fog megmenekülni?) - idézhetnénk e szállóigévé lett kérdést, ami éppúgy, mint hiszen a szirmok, a virágok, a zeneszerszám, a vanitas- eszme kifejtésére szolgáló klasszikus szimbólumtár elemei közé tartoznak. (Ebből az időszakból Bernáth Aurél: Fekete hegedű című képére lehet utalni, ami szintén e hiány-motívumot dolgozza fel szimbolikus formában). Mintha Kádár Béla a múlékony pillanatnak állított volna emléket ebben a csendéletében, miközben kompozicionálisan nagyonis rafinált eszközökkel próbálja visszajátszani a sík három irányába kiterjedő tárgyakat. A hegedű kacskaringós vége ugyan már nem látszik, de a kottalap összetekercselt csigavonala, s a hangjegyek nélküli vonalak (mint húrok), azt az allúziót keltik, akárha a hegedű a kottától kölcsönözné hiányzó tagjait, természetes hát, hogy kiegészítik egymást. A bomlás apró jeleit láthatjuk a lágy szirmait elhullató virágokban, amelyek rózsaszínűen itt-ott felfénylenek a fekete-szürke glória körül. Minden, ami ezen a képen megjeleneik, az eltűnés és szertefoszlás állandó és lassú mozgásában van, amit a vékony festésmód és irizáló háttér még inkább erősít.

      Irodalom:
      Kádár Béla önéletrajz- vallomása (Közreadja: Sümegi György). Művészet, 1987/11-12, 56-61.o.
      Kállai Ernő: Új magyar piktúra. Bp., 1990., 163-165.o.
      Kádár Béla emlékkiállításának katalógusa, Kat. bev. Bedő Rudolf. Budapest, 1971.
      AK

  28. Kádár Béla - Kompozíció házzal
  29. Kádár Béla - Csendélet gyümölcsökkel és virágokkal, 1930-as évek eleje
    1. Reprodukálva: Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877 - 1956), Budapest, 2002. 182.kép, 176.o.
  30. Kádár Béla - Leányok csendélettel, 1931 körül
    1. A londoni The Studio című művészeti folyóirat 1932-ben képekkel illusztrált több oldalas angol nyelvű cikket közölt a modern magyar festészetről. Charles Rosner (Rosner Károly) állította össze az elemző szöveget, és az ő válogatásában jelentek meg a reprodukciók. Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Molnár C. Pál művei mellett a szerző Kádár Béla két alkotásával szemléltette
      a korszakra jellemző neoklasszicista irányzat legszebb darabjait. A Muzsika címen reprodukált fekete-fehér kép eredetije azóta előkerült, artisztikus színösszeállításának harmóniáját már megcsodálhattuk. A két leányt ábrázoló másik Kádár-reprodukció azonban mindmáig csak az angol folyóiratban közölt fekete-fehér illusztrációról volt ismert. Már a korabeli fényképfelvétel láttán, - amely nagy valószínűséggel a zseniális fotográfus Rónai Dénes professzionális munkájának köszönhetően rendkívül árnyalt és pontos - érzékelhető, hogy kiemelkedő műről van szó. Most, amikor a tempera kép a maga fizikai valójában tárul elénk még inkább érthető, hogy a korszak magyar művészetét bemutató reprezentatív összeállításban miért éppen ezé a Kádár képé volt az egyik főszerep.
      A most felbukkant és aukcióra bocsátott alkotás valóban műremek, a festő adott pályaszakaszának egyik kimagasló alkotása. Az egyiptomi reliefeket idéző ruhátlan nőalakok időtlen szépsége zavarba ejtő. A lányok profilba forduló sziluett arcvonásai a rejtőzködés gesztusával szemérmesek, ugyanakkor finoman leplezett meztelenségük érzékiséget sugall. Egymáshoz simuló fizikai közelségük erotikus vágyról, a testi-lelki összeforrottság szerelmi beteljesüléséről árulkodik. Az art deco korszak szexuális felszabadultsága érhető itt tetten. A modern nő eszmélésének és önmegvalósító küzdelmeinek az időszaka volt ez, a személyiség előretöréséé akár az előítéletek és konvenciók ellenében is. A fiús bubifrizura és a nőies hajzuhatag éppúgy jellemző a korra, mint a hűvös klasszicizálás, amely rafinált érzékiséggel társul. Hasonló izgalmas kontrasztok végigkísérik Kádár Béla életművét. A családi jeleneteken szereplő szelíd nőalakok például anyai szeretettel ölelik magukhoz gyermekeiket, miközben a csendéleti elemekkel gazdagított aktos kompozíciókon a női test feltárulkozása foglalkoztatja a festőt. Aukciós képünk kifinomult eleganciáját a művész kivételes színérzékéből adódó harmonikus összhang teremti meg. Az érzékeny foltfestés nagyvonalú képi gesztusai mellett a bravúros rajztudás virtuozitása is egyenértékűen hangsúlyos.
      A műremek előkerülése igazi szenzáció. A jövőben csak remélni lehet, hogy a Kádár-életmű lappangó darabjai közül egyre több hasonló főmű válik ismertté.

      REPRODUKÁLVA:
      Charles Rosner: Modern Painting in Hungary. The Studio, London, 1932 jan-jún. vol. 103. 325. O.

      PROVENIENCIA:
      Egykor Bedő Rudolf gyűjteményében

      Irodalom
      - Charles Rosner: Modern Painting in Hungary. The Studio, London, 1932. jan.-jún.
      - Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956).
      - Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      - Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon a Rónai Dénes-hagyatékban. Art Magazin, 2004. /4. 44-49. old.
      GM

  31. Kádár Béla - Akt vázával
    1. A női budoárba pillantás festői témája régóta foglalkoztatja a művészeket. Mindig is izgalmas élménynek ígérkezett meglesni a nőt saját környezetében szépítkezés, tisztálkodás vagy esetleg romantikus álmodozás közben. Elkapni az önfeledt egyedüllét fesztelen foglalatosságait, közelebb kerülni a női lélek rejtelmeihez akár az intim világ láthatatlan függönyeinek fellebbentése árán is. A néző cinkosnak érezheti magát a festővel, ő is szemtanúja lehet a színfalak mögötti történéseknek. Ez a pikáns izgalom lengi körül Kádár Béla jellegzetes aktábrázolásait, amikor karcsú nőalakjai kecses mozdulattal lehajolnak, keresztbe fonják a karjukat, esetleg hajukat igazítva finoman megnyújtóznak. Kádár Béla kivételes ízléssel nyúl az érzékeny témához, úgy jeleníti meg a nőt, hogy egyszerre tűnik megközelíthetetlen ideálképnek és érzéki aktfigurának. A stilizálás eszközével él, karakteres motívumokká, összefogott formákká egyszerűsíti a részleteket. Bravúros technikával sziluettformát ütköztet hullámzó térhatással, a látszólag mozdulatlan jelenetet mozgalmassá varázsolja. Sajátos spriccelő festésmódjával szinte áttetszővé teszi a formákat, összemossa a körvonalakat, minta fátyolrétegen át lesnénk be a félhomályos térbe. Az architektonikus elemek stilizált sziluettjei és a görög amforák hajlékonyságát idéző vázaformák akár egy fürdőház márvány hűvösét is felidézhetik. A világos pasztellszínek és az egymásba áramló alakzatok furcsa lebegést kölcsönöznek a képnek. A klasszicizálás egyszerre jelentkezik az art deco tárgyiasság divatos motívumvilágával. A nőiesség ismérvei, a vörösre festett száj, tágra nyíló szemek, hátraomló haj a hollywoodi filmplakátokról kölcsönzött érzékiséggel hatnak.
      Kádár Béla hasonló akt kompozíciói töretlenül népszerűek a harmincas évektől kezdve mind a mai napig. Talán az a titkuk, hogy dekoratív szépségükkel egyszerre szemérmesek és feltárulkozóak, tartózkodóan távoliak és a hétköznapiság egyszerűségével egészen közeliek.

       Irodalom
      - Hevesy Iván: Kádár Béla. Amicus, Budapest, 1922.
      - Herwarth Walden: Az új festőművészet: Expresszionizmus. Amicus, Budapest, 1924.
      - Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Amicus, Budapest, 1925.
      - Charles Rosner: Modern Painting in Hungary. The Studio, London, 1932. jan.-jún.
      - Bálint Rezső: Kádár Béla. Múlt és Jövő, 1933. 270-271.
      - Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987. 11-12. sz. 56-61.
      - Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877-1956).
      - Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002.
      - Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon a Rónai Dénes-hagyatékban. Art Magazin, 2004. /4. 44-49. old.
      - Gergely Mariann: Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon az 1920-as évekből. In. Angyalokra szükség van. Tanulmányok Bernáth Mária tiszteletére (szerk. András Edit). Budapest, 2005. 211-220.
      GM

  32. Kádár Béla - Aktok és lovak, 1911 körül
    1. Reprodukálva: Gergely Mariann: Melankolikus utazás. Kádár Béla (1877 - 1956), Budapest, 2002, 113. Kép, 114. O.
  33. Kádár Béla - Kompozíció alakkal
    1. Kiállítva: Kádár Béla&The Deák Family. Works on paper. New York 1920 - 1930. Gilden’s Art UK. Budapest Art Fair, Műcsarnok, 2007.
      Reprodukálva: Kádár Béla&The Deák Family. Works on paper. New York 1920 - 1930. Gilden’s Art UK. cat. No. 15.
  34. Kádár Béla - Barna lovas
    1. Proveniencia:
      korábban a Bedő- gyűjteményben

      Kiállítva:
      Kádár Béla emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1971. augusztus, katalógus: 168.

  35. Kádár Béla - Lovas, 1940-es évek
    1. Kiállítva:
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. (katalóguson kívül)

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája és Aukciósház, Budapest, 1992. katalógus: 30.

  36. Kádár Béla - Fiatal nő nyaklánccal (Nő ékszerrel), 1930-as évek eleje
    1. Kiállítva: Kádár Béla emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1971. augusztus, katalógus: 76.

      Kiállítva és reprodukálva: Melankolikus utazás. Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. katalógus: 181.

  37. Kádár Béla - Anya két gyermekével
    1. Kádár Béla ismét Budapesten a harmincas évek elején
      Az 1910-es években megismert és méltányolt Kádár Béla a húszas években hirtelen eltűnt a magyar művészeti élet színteréről. Sok pályatársához hasonlóan ő is külföldön próbált érvényesülni. Nem élt emigrációban, de rendszeresen Berlinbe utazott, ahol Herwarth Walden Der Sturm galériája mutatta be dekoratív kompozícióit, nagy sikerrel. Többnyire papírra festett és mappába gyűjtve szállította ki a műveket. A berlini avantgárd galéria pártfogása sokat jelentett pályája alakulásában, többek között amerikai szereplését és New York-i önálló kiállítását is a rangos galéria exkluzív kapcsolatrendszerének köszönhette. Sorstársaihoz hasonlóan tipikus magyar pályaképlet érvényesült az ő esetében is. Miközben a nyugat-európai avantgárd művészeti világban nevét együtt emlegették Marc Chagall, a Der Blaue Reiter és a Die Brücke alkotógárdájával, Budapesten az idő tájt teljesen elfelejtették, nem ismerték a korszakban készült munkáit.
      Ez a tendencia a húszas évek második felében megfordulni látszott. Lassanként visszatértek az emigrációból a hasonló szemléletű művésztársak, új művészeti egyesületek alakultak (KUT, UME), a magyar kulturális közeg nyitottabban viszonyult a modern tendenciákhoz. A tradicionális képzőművészeten nevelkedett hazai közönség könnyebben ráhangolódott a legújabb stílusra, az ún. neoklasszicista kifejezésmódra, amely elsősorban az itáliai Novecento és a németországi Neue Sachlichkeit formajegyeiből építkezett. Kádár Béla festészetében is váltás történt, a korábbi "sturmos" kompozícióit klasszikus vonalvezetésű, elegáns, dekoratív képek követték. A mellőzöttség évei után sikeres időszak következett, a budapesti közönség megismerte és megszeretette a munkáit, egyéni- és csoportos kiállítások sora jelzi növekvő népszerűségét.

      Képek az art deco világából
      A harmincas évek elején készült alkotásai témájukban és festésmódjukban különböznek a korábbi expresszív kompozícióitól. Érdeklődése a bensőséges enteriőrjelenetek felé fordult, klasszikus szépségű női aktok, vagy a korabeli divatos öltözékek stilizált motívumaival ékesített fiatal nők meghitt együttese jelent meg képein. A csendéleti részletekkel gazdagított kompozícióit kifinomult színharmónia, érzékeny, elegáns vonalvezetés, és dekoratív összhatás jellemezte. A filmplakátok és divatrajzok stilizáló formaegyszerűsítése, az art decós reklámgrafika látványos beállításai– hajlékony kontúrvonalak és játékos sziluett hatások – inspirálták festészetét. A nőies szimbólumok (vörösre festett száj, hosszú szempillák, stb.) alkalmazása szintén a korabeli divat- és filmvilágból érkeztek.

      Anyaság című kiállítása a Fränkel Szalonban
      "… Kádár túljutott az expresszionizmuson, sőt túl az új tárgyilagosságon is –írja Az Est kritikusa – valami új, nagyon őszinte és nagyon bensőséges látásmódhoz, és kifejezési formához érkezett." Az újságíró Kádár 1934-es Anyaság című kiállítására reflektált, ahol talán aukciós képünk is szerepelt. A tárlat az anya és gyermeke gondolat köré szerveződött, az anya szerep festői kifejezése a legváltozatosabb formában fogalmazódott meg. A korabeli tudósításokból tudjuk, hogy a festő a polgárasszonyoktól és falusi anyáktól a madonnaábrázolásig sokféle kompozíciót mutatott be a tárlaton. Aukciós képünkön egy modern "anya" jelenik meg előttünk, divatos rövid frizurával, kirúzsozott ajkakkal. Fiús alkatú kamaszlánya szintén rövid hajat hord, ruhátlan alakjának elnagyolt formái még kialakultan személyiségére utalnak. Mindketten nagy szeretettel veszik körül a kisdedet, a családi harmónia meghittsége jellemzi a jelenetet.  Az érzékeny kézmozdulatok és a drapériák lágy hullámzása a korszak képeinek visszatérő elemei. A finom megvilágítás és az egymásba áramló formák védelmező ölelése a szereplők bensőséges összetartozását érzékelteti.
      GM

  38. Kádár Béla - Fürdőzés után, 1915 körül
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. 115.

      Aukcionálva:
      BÁV 80. árverés, 118. tétel

  39. Kádár Béla - Fürdőzők

    1. Már 1909-ben így számol be a sajtó az újdonsült egyesület, a Művészház kiállításán feltűnő Kádár Béla munkáiról: "Rafináltan delikát színharmóniái, meglepően eredeti, dekoratív tehetséget sejtetnek. Formanyelve színben, vonalban egyaránt sziporkázóan szellemes és stilizálásában nyugodt, előkelő, sohasem erőszakos. Nem virtuóz, hanem művész, s ebben van fejlődésképességének garanciája." (A Hét, 1909. dec. 12.) Azt, hogy Tövis, alias Rózsa Miklós, aki írói álnevét szúrós kritikáival is kiérdemelte, felfedezettjében később sem csalódott, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy majd egy évtized múltán ő rendezi Kádár első gyűjteményes kiállítását és a katalógus előszavában már "külön helyet" követel Kádárnak, "a legelső sorban", a magyar művészet élvonalában. Az ígéretes kezdetet nemzetközi, berlini és amerikai sikerek, majd szegénységbe és kirekesztettségbe torkolló hazai életút, végül szakmai feledés követte. Csak a gyűjtők maradtak hűek "a briliáns festőcsodához", akinek kelendőségét már 1991-ben is így jellemezhette a magyar napisajtó: "Aukcióról aukcióra emelkedik az ázsiója, egy-egy alkotásáért forintban rekordösszegeket fizetnek ki, New Yorkból, Párizsból, Bécsből érkeznek vevők s ádázan licitálnak egy-egy különleges Kádár-műért." (L.Gy., Kurír, 1991. ápr. 12.) Egy másik tudósító pedig azt prognosztizálja 1992-ben, hogy "a Kádár-életmű darabjai még nem érték el azt a szintet, ahol megállt volna a művek áremelkedése...ez az árszint még mindig meglehetősen messze van azoknak a kortársaknak az árszintjétől, akikkel még életében közösen állított ki (Braque, Chagall, Picasso, Kandinszkij, Campendonk, Archipenko)." (K. A., Pénz Plusz Piac, 1992. aug. 28.) Mint azóta bebizonyosodott, ezek az előrejelzések pontosak voltak, mi több, még mindig érvényben vannak.
      Mi lehet hát Kádár Béla titka?
      A titok egyik nyitja a huszas években gyökerező nemzetközi ismertsége, Rabinovszky szavával "páneurópaisága", az, "hogy azok közé a művészek közé tartozott, akiket joggal tarthatunk a nemzetközi avantgarde egyidejű magyarországi képviselőjének, akik nem másodkézből vették át a kész eredményeket..." (Bojár Iván) Az esztergályostanuló Kádár, aki végigcsavarogta egész Európát, idehaza eleinte fényképnagyításokkal kereste kenyerét. 1920-ban Scheiberrel emigrál Bécsbe, s Kassák közvetítésével állít ki Hevesinél, majd meg sem áll Berlinig, ahol összeismerkedik Herwarth Waldennel: kölcsönös rokonszenvük jeleként értelmezhető a Der Sturm egyik 1924-es címlapján Walden portréja. Műveivel megjárta Amerikát is: 26-ban New Yorkban, a Brooklyn Múzeumban, 1927-ben az Andersen Galériában nyílt kiállítása. Nem csupán lépést tartott az expresszionistákkal, de ki is figurázta őket: Chagall ábrándjait és elomló formáit, Campendonk bukolikáját viharos, Scheibert idéző térszerkezetekbe szorította, e jókedvű és bővérű, ám kissé "mézeskalácsosan" groteszk korszakát már kezdi értékelni a magyar művészettörténet, nyilván nem függetlenül a kanonizálódó avantgarde kultuszától.
      Ám a Kádár-rajongók, így a Kádár-gyűjtő Bedő Rudolf szerint a "legtökéletesebb" művek az 1931-1943-ig tartó korszakra esnek. E korszakból is kiemelkedik a mi képünk, amelynek külön érdekessége, hogy magától Kádár Bélától került az eladó családjának tulajdonába, így első ízben láthatja közönség. Még kerete is az eredeti, mely gondosan az ezüstös-mélybordó színvilághoz lett választva.
      A Kádár-titok másik nyitja minden bizonnyal az Art Deco Revival, az art deco a 70-es évek óta töretlenül tartó nagy divatja. A legigényesebb és legkeresettebb polgári enteriőr ma is azt art deco, hiszen tökéletesen eleget tesz úgy az extravagáns egyediség, mint a luxus, a pompa és a reprezentáció iránti vágynak. Az art deco enteriőrben "a leghaladóbb törekvések fonódnak össze a hagyomány, a múlt csillogó értékei utáni nosztalgiával."(...)"Racionalizmus, tartózkodó elegancia és szédületes mozgás, nagy sík felületek geometrikus rendbe foglalt klasszicizáló díszítményekkel, kígyózó testek, empire és biedermeier füzérek, ornamentika és kubisztikus kávéscsészék - mennyi ellentmondás egyesült az art deco-ban!" -így jellemzi a stílust 1985-ben Csenkey Éva, az Iparművészeti Múzeum-beli kiállítás alkalmából. Kádár a 30-as évek közepén festett temperaképei teljesen megfelelnek ezeknek a stílusjegyeknek. Kubisztikus forma-, és dekoratív színvilág jellemzi őket, klasszicizáló elemekkel: ebben az időszakában a "kaméleon"-festő rátalált arra a szintézisre, mellyel össze tudta fogni Picassót, Matisse-t Mackéval és Marc-kal; mindazokat a hatásokat, melyek őt érték, végre egy síkszerű, ám formaviszonylataiban rendkívül tiszta kompozíciós sematikában egyesítette. Nem véletlen, hogy a Thames and Hudson Art Deco Graphics albumában ott a neve. Ám amíg ekkori műveinek egy jellegzetes csoportja, azok a bizonyos ’gyöngyszürke’ dekoratív aktok inkább illenének a korabeli Vogue címlapjára és Helen Dryden vagy Reyaldo Luza grafikáival, Marie Laurencin festményeivel tartanak rokonságot, az itt tárgyalt festmény az art deco-vonulatnak egy, ha úgy tetszik, mélyebb, ha úgy tetszik, festőibb áramához tartozik.
      Elek Artúr szerint Kádár "tusrajzaiból Matisse és még inkább a neo-klasszikus Picasso visszhangzik. Egy szép temperája pedig, amely lombos fák kulisszája alatt rózsaszínű silhouetteü fürdő nőket ábrázol, mintha Cézanne után sóhajtana." (MTA MKI, Szentiványi-gyűjt.) Tárgyalt képünk párdarabja, a valószínűleg a 20-as évekre datálható Fürdőzők, melynek klasszicizáló elemekkel dúsított plasztikus és tömör aktjai valóban sokat köszönhetnek Picassónak, még egy expresszívebb, darabosabb Kádárt mutat, aki izgatott ecstvonásokkal és erős kontúrokkal dolgozik. Kádár fürdőzőinek forrása a magyar festészetben nyilván Cézanne, ill. a Nyolcak, főleg Kernstok: noha a szűkszavú, magának való ember nem élt nagyvilági életet, ott találjuk őt néha a Japán Kávéház Kernstok-asztalánál. Kádárt is sújtotta Kállai azon sommás véleménye, miszerint a magyar Cézanne-követőkből hiányzik a térszerkezet iránti valódi érzék. (Új magyar piktúra, 163.) Ám amennyire nyilvánvaló, hogy Kádár analógiáit azoknak a véleményével ellentétben, akik már a korban Kádár "franciás igazodását" emlegetik, nem annyira Cézanne vagy Matisse, hanem inkább a németek körében kell keressük, annyira világos, hogy Kádár már expresszionista korszakában is inkáb dekoratív síkmotívumként alkalmazta a téri szerkesztéseket és fürdőzői Cézanne Nagy Fürdőzőivel csak egy ponton mutatnak rokonságot, azon a ponton, mely Cézanne több tucat Fürdőzők képének mindegyikét jellemzi: az akt elszemélytelenítésében.
      Nemkülönben személytelenek és személytelenségükben időtlenségre aspirálnak a kor neoklasszicistáinak fürdőzői. Konkrét analógiaként kínálkoznak olyan festmények, mint René Crevel Fürdőzőkje (1925), Mario Tozzi novecentós Fürdés utánja (1921) vagy Emile Aubrytól a Barátnők (1925). Idehaza a polgári enteriőrök helyett inkább a monumentális díszletek divatoztak.
      Kádár Béla azonban nem törekedett arra, hogy figuráinak plaszticitásával és szoborszerűségével utaljon egy akár letűnt, akár eljövendő Árkádiára. A Természet kulisszái helyett árulkodóan a szobabelső intim terét választotta. Mindenestül a sík mestere volt, értett a szemet gyönyörködtető színharmóniákhoz, az idomok ornamentális ritmusához. Pompázatos bordó bársonnyal bélelt tokba rejtette gyöngyházszínű szemérmes aktjait, akiknek személytelen fényét mesteri kéz alkotta lehelletfinom gyolcsfehér csendélet emeli, ezüst tükör veri vissza, s akik mintha csak tudnák, hogy e kristályos tisztaságú rend őértük van: a jelenvaló Árkádiáért.

      Irodalom:
      - Hevesy Iván: Kádár Béla. Bp., Amicus, 1922
      - Bálint Aladár: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. Nyugat, 1918/21-22
      - Rózsa Miklós: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. (kat.) Bp., Művészház, 1918
      - Farkas Zoltán: Kádár Béla kiállítása. Magyar Csillag, 1943/7
      - Rabinovszky Máriusz: Budapesti kiállítások - Kádár Béla. Magyar Művészet, 1949/1
      - Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása. (kat.) Bp., MNG, 1971
      - Bojár Iván: Kiállításról-kiállításra. Kádár Béla. Magyar Hírlap, 1971/214
      - Jürgen Weichardt: Kádár und Scheiber beim "Sturm". Weltkunst, 1984/6
      - Szabó Júlia: Expressive Tendenzen. In.:WechselWirkungen: Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik (kat.), Marburg, Jonas Verlag, 1986
      - Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása, Művészet, 1987/11-12
      - Szíj Béla: Kádár Béla művészete. Élet és Tudomány, 1989. dec. 8.
      - Sümegi György: Kádár Béla Sturm-korszaka. In.:Magyar grafika külföldön. Németország. (kat.) Bp., MNG, 1990
      - Melanie Fischer: Heritage, Modernity and the Image of the Horse in the Art of Béla Kádár. Acta Historiae Artium, 1990-92/35
      - Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1
      - Goda Gábor: Előszó. In.: A lap két oldala. Bp., Interart Stúdió, 1991
      MCS

  40. Kádár Béla - Éjszakai randevú, 1924 körül
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. 148. kép
      - A Storm in Europe. Béla Kádár, Hugó Scheiber and Der Sturm Gallery in Berlin. Ben Uri Gallery, The London Jewish Museum of Art, London, 2003. november 24. – 2004. január 28. katalógus: 15.

  41. Kádár Béla - Ágaskodó ló, 1940-es évek
    1. Kiállítva:
      - Kádár Béla festőművész emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1971. katalógus: 145.

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Béla Kádár oeuvres de 1910 á 1940 Galerie Nabert, Genf, 1992. április 12. – május 4. katalógus: 19.
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. 218. kép

  42. Kádár Béla - Akt lóval, 1935 körül

    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája és Aukciósház, Budapest – Thebes Gallery, Toronto, 1992. katalógus: 59.
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. 208. oldal, 217. kép

       

  43. Kádár Béla - Hölgy virággal
    1. Kiállítva:
      Melankolikus utazás. Kádár Béla életmű-kiállítás. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. - július 13. katalógus: 232.

       

  44. Kádár Béla - Aktok gyöngysorral
    1. Proveniencia:
      - korábban az Eisenberger-gyűjteményben

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla életmű kiállítás. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. katalógus: 199.

  45. Kádár Béla - Álomkép
    1. Proveniencia:
      - korábban Kövesdi Pál gyűjteményében

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Melankolikus utazás. Kádár Béla életmű-kiállítás. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002. június 7. – július 13. katalógus: 232.

      Reprodukálva:
      - Melanie Fisher: Painter Bela Kadar. Modernist and Romantic. Pittsburgh, Dorrance Publishing, 1999. 18. oldal

  46. Kádár Béla - Anyaság
    1. Kiállítva:
      Béla Kádár (1877–1956) A Leading Expressionist in the Twenties of "Der Sturm" in Berlin. Kövesdy Gallery, New York, 1985. március–június, katalógus: 11.

      Reprodukálva:
      Melanie Fisher: Painter Béla Kádár. Modernist and romantic. Pittsburgh, Dorrance Publishing Co., 1999. 36. oldal 

  47. Kádár Béla - A bohóc és a ló
    1. Kiállítva és reprodukálva: Béla Kádár (1877–1956) A Leading Expressionist in the Twenties of "Der Sturm" in Berlin. Kövesdy Gallery, New York, 1985. március–június, katalógus: 23.

  48. Kádár Béla - Szerelmesek
    1. Kiállítva: Béla Kádár (1877–1956) A Leading Expressionist in the Twenties of "Der Sturm" in Berlin. Kövesdy Gallery, New York, 1985. március–június, katalógus: 3.

  49. Kádár Béla - Női portré
    1. Proveniencia:korábban Kövesdy Pál gyűjteményében

      Kiállítva: Béla Kádár (1877–1956) A Leading Expressionist in the Twenties of "Der Sturm" in Berlin. Kövesdy Gallery, New York, 1985. március–június, katalógus: 45.

      Reprodukálva: Melanie Fisher: Painter Béla Kádár. Modernist and romantic. Pittsburgh, Dorrance Publishing Co., 1999. 26. oldal

  50. Kádár Béla - Fiú lovon
    1. Proveniencia: korábban Kövesdy Pál gyűjteményében

      Kiállítva és reprodukálva: Béla Kádár (1877–1956) A Leading Expressionist in the Twenties of "Der Sturm" in Berlin. Kövesdy Gallery, New York, 1985. március–június, katalógus: 76.

      Reprodukálva: Melanie Fisher: Painter Béla Kádár. Modernist and romantic. Pittsburgh, Dorrance Publishing Co., 1999. 57. oldal

  51. Kádár Béla - Vacsora előtt
    1. "Kádár Béla azok közé tartozik, akinek ha a képeire ránézünk, tudjuk: ezt ő festette. Ez nagy erény, de a művészetben még távolról sem minden. De ha ez az egyéni világ ugyanakkor rajzban, színben, álomszerűségben, az álmokon belüli realitásban tökéletesen megkomponált világ, akkor akkor én, e kiállítás - amint ezt a sajtóban olvastam - névtelen megnyitója, nagy tisztelettel és örömmel fogadom, mert úgy érzem, hogy éppen itt volt az ideje e kivételes érdekességű nagy művészt a jelentős, magyar és nemzetközi méretekben is jelentős festők sorába iktatni." Goda Gábor, a szakértő barát 1971-es gyűjteményes kiállításának megnyitóján elhangzott laudációjával csak egyetérteni lehet. Ám az életmű és a festő halála óta eltelt idő néhány tekintetben módosította a Kádárról kialakult képet. Tény: aukció ma elképzelhetetlen Kádár képek nélkül, külföldi reputációja is szinte magától értetődő; és mára megtanultuk azt is, hogy sok festményét nagy biztonsággal helyezzük el "sturmos", "art decos" vagy éppen "klasszicizáló" korszakában. Ám éppen ezen a ponton kell némiképp ellentmondani Goda Gábor megállapításának. Jó, hogy a rutinszerű beidegződések idején vannak még időzített meglepetések, amelyek árnyalni képesek a Kádár-i oeuvre körvonalait. Vannak bizony olyan festményei, aminek láttán elcsodálkozunk, hogy ezt valóban ő festette. Kádár eddig kevésbé ismert, korai korszakának remekei bukkannak fel ezen az aukción, úgy is, mint számottevő adalékok egy korai, naturalista-posztimpresszionista-szecessziós periódus meghatározásához. Kádár 1906 óra van jelen a magyar művészeti életben, ekkor a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban állítja ki képeit. Több művével egyszerre a Rózsa Miklós vezette Művészház első csoportos kiállításán találkozhatott a közönség 1909-ben. Szíj Béla szerint ezek a művek a szecesszió formajegyeiről és Rippl-Rónai hatásáról tanúskodnak, Tövis (vagyis Rózsa Miklós) szerint Kádár "raffinált színharmóniái, meglepően eredeti, dekoratív tehetséget sejtetnek. Formanyelve színben, vonalban egyaránt sziporkázóan szellemes és stilizáltságban nyugodt, előkelő, sohasem erőszakos. Nem virtuóz, hanem művész s ebben van fejlődésképességének garanciája."
      (A Hét, 1909. Dec. 12.).
      Rózsa tíz évvel később, az első gyűjteményes kiállítás alkalmával is úgy látja - amikor a festőt már a stilizált kompozíciók problémája foglalkoztatta - "hogy klasszisban is mindig feltűnő művekkel gazdagította ő is a magyar naturalista és impresszionista művészetet." (Rózsa Miklós előszava; Bp. 1918.) A Vacsora előtt című pasztellkép Kádár kedvelt motívumait előlegezi: a nőalakot és az enteriőrt. A tízes években Kádár szívesen fordul a belső terek ábrázolása felé, amelyben ölbetett kézzel ülő asszonyok rendíthetetlen nyugalommal üldögélnek. A kép modellje, (két magántulajdonban lévő, 10-es években készült tus- ill. szénrajz alapján) jellegzetes kontyával beazonosíthatóan a művész felesége, aki éppen két ember számára készíti el a terítéket. A derűs és intim hangulatot erősíti, hogy a balról szobába özönlő fény hatására a tárgyak irizáló valőr-játékba kezdenek. A festmény hátterét és kompozícióját az ajtó és szekrény, a köztük húzódó színes falsávok vertikálisa, valamint az asztal diagonálisa határozza meg; ezek nagyon finom ellenpontozásai a széktámla és a tányérok oválisai. Kádár nem alkalmaz folytonos kontúrozást, hanem csak szakadozott bíbor vonalakkal választja el egymástól az egyes kép egységeket.
      Az impresszionizmus komplementer színlátása nyilvánul meg a szekrényajtó vörös-zöld, a falsáv kék-sárga felvillanásain, a tányérok vetette azúrkék árnyékokon. Még a nőalak fekete kontyába is rejt Kádár egy-két zöld-vörös valőrt. Analógiáért természetesen nem kell messzire menni, hiszen kézenfekvő, hogy Rippl-Rónai enteriőrjeivel vessük össze Kádár pasztelljét (Párizsi enteriőr, 1910. Magántulajdon), bár Kádárra nem jellemző az a kicsattanó szín-orgia, ami Rippl festményét átitatja. Kádár inkább felesége mindennapi és megszokott tevékenységére és a fény hatására egyszeri jelenéssé váló tárgyi környezetre koncentrál e ritka szépségű, korai képén.

      Irodalom:
      Rózsa Miklós: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása. (katalógus) Bp.Művészház, 1918.
      Hevesy Iván: Kádár Bála Bp.Amicus, 1922
      Bedő Rudolf: Kádár Béla emlékkiállítása.kat.Bp.MNG 1971.
      Goda Gábor: Kádár Béla emlékkiállítására. Művészet, 1971.okt. 36-37.
      Béla Kádár 1877-1956. A leading Expressionist in the Twenties of "Der Sturm" in Berlin. Au
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987/11-12., 56-61.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 1991/1. 40-44.
      Kádár Béla. Műgyűjtők Galériája-Thebes Gallery, Budapest-Toronto, 1992. Kat. Bev. Tan.: Szíj Béla
      Passuth Krisztina: Neósok: kelet- és közép európai analógiák. In: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. Missionart Galéria, Miskolc, 1992.
      AK

  52. Kádár Béla - Fátyolos nők
    1. Utak az avantgarde-ból

      Hevessy Iván 1922-ben megjelent könyvében két lehetséges fejlődési vonalat vázolt fel Kádár Béla festészete előtt. A kiváló művészettörténész és kritikus szerint Kádár vagy a természettől elszakadt, tisztán a színek és a ritmusok által közvetített nonfiguratív, lírai-expresszionizmus lehetőségeit kutathatja művészetével, vagy az eddigi út eredményeit felhasználva visszatér az ábrázoló formákhoz, melyek ugyan megtelhetnek az érzelmek szuggessziós erejével, de megmaradnak a tárgyi realitás határain belül. Az első út a következetesebb, ami passzív individualizmushoz vezet, míg a másik nagyobb festői szabadságot és közérthetőséget ígér.
      Kádár a második utat választotta és az 1920-as években létrehozta, groteszk, a magyar falu és a német mesevilág elemeiből építkező sajátos képi világát, hogy aztán az évtized végétől - elhagyva az expresszionizmus ironizáló hangvételét és élénk színvilágát - szerkesztésmódja a kubizmus tárgyiasságával párosuljon. Vonalvezetése lehiggad, kompozícióinak nyugodt eleganciája pedig egy újabb alkotói periódus kezdetét villantja fel.

      "A szépség dícsérete"

      A művész klasszikusan formált, finom kontúrral modellált nőalakjai egy a kép középtengelyébe állított árkádívet és egy síkba forgatott dekoratív asztali csendéletet fognak közre. A profilba, illetve félprofilba fordított arcok hajlékony vonásaira a bravúrosan megrajzolt háttér kulisszái válaszolnak, különös ritmikát és egyben festői témát szolgáltatva a képnek.
      Kádár a tízes években festett szimbolikus nőfiguráit formaelemző, sík-geometrikusformaegyüttessé redukálta a húszas években. Később az új tárgyilagosság és az olasz novocento klasszikus értékeket előhívó szellemi és művészeti áramlatainak hatására ismét a természet felé fordult, hogy tiszta vonalú, nyugodt alakzatokká nemesítse figuráit. Az alakok mellett elhelyezkedő asztali csendélet geometrikus, redukált formái a képfelületre simulnak, míg a drapériák szelíd hullámvonala a szögletes síkokat ellensúlyozza. A szintetikus kubizmus mestereitől tanult dekoratív geometrikus komponálás módszere mellett, a korszakra jellemző klasszicizáló szemlélet is érzékelhető a kép motívumain, de a "natura morta" kellékein a metszett élű idomok variációi helyett ekkor már inkább az íves vonalak és a lendületes forgástestek játéka dominál.
      Kádár festészete nem a hagyományos értelemben vett elbeszélő jellegű festészet. Az 1930-as években készült képei szinte teljes egészében mellőzik a "történetet". A festő allegóriákban, szimbólumokban, ritmusban és formákban fogalmazza meg cseppet sem irodalmias mondandóját. "A kép tárgyak ábrázolásával gondolattársit, szimbolizál, allegorizál ... , hogy végső fokon törhetetlenül egységes legyen harmóniában, ritmusban, színben, vonalban, kifejezésben és tartalomban."– vélekedik ekkortájt Kádár saját képeiről. Festményei újra és újra az önmaguk teremtette vizuális nyelvezeten keresztül idézik meg az eszményt, melyet önéletrajzi írásában így fogalmazott meg: "többlegyen, mint valóság, messze a valóság felett, minden földi szennytől mentes valami: a mennyei beteljesedés".
      KG

  53. Kádár Béla - Női akt macskával
    1. Kádár Béla az 1920-as évek második felében, a Der Sturm galéria környezetében került legközelebb az absztrakcióhoz, a galéria Die Abstrakten csoportjának tagjaként, az 1926-os Große Berliner Kunstausstellung-on történő szereplése idején. A megelőző időszak képeire jellemző, Chagall és Campendonk nyomvonalát követő népies mesemotívumokból építkező szürrealizmus, és a német expresszionizmustól inspirált dinamikus képfelfogás keveredik ekkoriban festményein az újra felfedezett kubista formaképzéssel, és a 20-as évekbenkörvonalazódó konstruktivista szerkesztési elvekkel, amiket leginkább az art decóra jellemző, játékos dekorativitással hasznosított. Ez az izgalmasan heterogén, experimentális korszak azonban már az 1930-as évek elején beletorkollik Kádár Béla jellegzetes, simább, egyneműbb, zománcos fényű és transzparens stílusába.

      Ez az absztrakt, konstruktivista tendencia szorosan összefonódik művein a nagyvárosi környezet ábrázolásával: emeletes házak, utcai forgalom, kávéházak, bárok alkotják a díszleteket. Az apró színes síkok, háromszögek, körök és körszegmensek elemei a neonreklámok, plakátok és a modern építészet szintagma-törvényei szerint rendeződnek hálózattá. Nem véletlen, hogy ezek a képek éppen az Egyesült Államokban, például a Brooklyn Museum 1926-os és 1928-as, a New york-i Anderson Galleries 1927-es kiállításán keltenek nagy visszhangot, műveinek reprodukciói jelennek meg többek között az 1927-es 100% című művészeti szemlében, a Kassák Lajos szerkesztette Dokumentum-ban vagy az 1928-as Újság-ban.

      A kompozíciók visszatérő motívuma a sakktábla-minta, mely, hol alap, hol háttér-mustra, esetleg términtázat. Ebben a kockákkal tagolt mezőben maguk az emberalakok is sakkfigurákká stilizálódnak. A kihajtott doboztér és a papírmasé-figurák erősen emlékeztetnek azokra a forgástestekből összeállított marionett-bábokra és hasáb-díszletekre, melyeket a konstruktivista építészeti és művészeti formarend alapjait lefektető Bauhaus művészeti iskola mechanikus színpada számára terveztek oskar Schlemmer és társai.Az ablaknál egy macska társaságában üldögélő meztelen nőt ábrázoló festményen ez az absztrakt utcakép a nyílás által keretbe fogott, síkká transzponált látványként jelenik meg, kép a képben. A baloldal teljes hosszát kitöltő oszlop térgeometriai párja az utca síkidomainak. A fehér macska és az előtér asztali csendélete sziluettszerű papírkivágatnak hat, mellettük domborműnek látszik a csekély plasztikájú női akt. Lapos, ovális arca a kubista szembenéző profilokat követi. Mégis e ferde sarkokkal billegtetett szobabelső minimális tárgyi motívuma és térbelisége csak átmenetet képez az utca totális jelkonstrukciójához. Az absztrahálódás folyamatának két fázisa néz szembe, mintha egyik a másikba alakulna át: a forma jellé válna, a jel pedig formát öltene. Hasonló kettősséget mutat az interieur klasszikus, szinte antik reminiszcenciákat keltő látványvilága a művészet tradicionális műfaji kliséit fölvonultatva, szemben az ablakbanfeltáruló új téma, a modern nagyváros esztétikumával. A kettő között csak a kék és piros vibráló kontrasztjára hangolt színvilág teremt kapcsolatot. Az egyik a szeparáció, a másik az uniformizálódás ábrázolása, mint az urbanizált ember két lehetséges létformája.
      MG

  54. Kádár Béla - Akt drapériával
    1. Reprodukálva:
      Szenvedély és tudás. Bedő Rudolf műgyűjteménye Szerk. Molnos Péter, Kieselbach Galéria, 2010. 176. oldal
  55. Kádár Béla - Ülő akt
    1. Reprodukálva:
      Tibor Pólya and the Group of Seven Hungarian Art in Toronto Collection 1900-1949.
      Catalogue of an exhibition held at the Justina M. Barnicke Gallery, 12 May to 8 June, 1989. 34. oldal, 34. kép
  56. Kádár Béla - Találkozás (Lovas és nő)
    1. Reprodukálva:
      Szenvedély és tudás Bedő Rudolf gyűjteménye 173.oldal
  57. Kádár Béla - A Földalatti Gyorsvasút Blaha Lujza téri megállójának és aluljárójának építése, 1952
    1. Bevezetés

      1937-ben Münchenben megrendezésre került a híres-hírhedt Entartete Kunst – Elfajzott művészet című kiállítás. Itt Kádár Béla alkotásaiból is pellengérre került néhány, jelezve számára, hogy nemcsak származása de az avantgarde művészethez való szoros kötődése is kiszorítja a mindinkább fasizálódó európai művészeti életből.

      "Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a kiállításon egybefoglalt, modern művészeti irányokat, főleg a szürrealizmust, és az absztrakt művészetet a szélsőbaloldali sajtó részéről állandóan milyen becsmérlő támadások érik. Ezek a művészetpolitikai jelszavakon nyargaló kritikák számos esetben olyan kitűnő festők és szobrászok demokratikus, szociális érzületét vonják kétségbe, akik a munkáspártok meggyőződéses, tevékeny tagjai. Lelki elferdülést, embertelenséget, népellenességet emlegetnek azzal a művészettel szemben, melyet politikailag és világnézetileg homlokegyenest ellenkező szempontból ugyan, de szószerint is ezekben a bűnökben már a nácik és nyilasok is elmarasztaltak. A faji gondolat gőzétől elhomályosult szemek zsidómételyt és kulturbolsevizmust láttak az absztrakt és szürrealista művészetben, melyet doktrinér marxista ideológusok viszont mint monopolkapitalista mételyt és fasizmust kárhoztatnak." – E sorokat Kállai Ernő írta az 1948 A magyar képzőművészet újabb irányai című, általa rendezett kiállítás előszavában.1 Bár Kádár Béla ezen a kiállításon már nem vehetett részt, Kállai szavai reá is éppúgy vonatkoztak mint az itt megjelent és a hivatalos művészetszemlélet és kulturpolitika által a későbbiekben szintén mellőzött sorstársaira.

      Kádár Béla egyik utolsó nyilvános bemutatkozására 1947 nyarán került sor a Nemzeti Szalonban rendezett Ötven művész kiállításon. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által havi 300 forint vásárlási előlegben részesített képzőművészek bemutatóján ekkor három temperaképével szerepelt.2

      A Minisztérium 1948 nyarán rendezte meg az előbbi kiállítás folytatását, Kilencven művész kiállítása címen, melyen azonban Kádár már nem kaphatott helyet az államilag támogatott művészek között. A katalógus előszavában a következőket olvashatjuk: "A vallás- és közoktatásügyi minisztérium második éve folyósít havi vásárlási előleget művészeinknek. Az első évben 50, ebben az évben már 90 művész részesült az előlegben. Az állam nem alamizsnát oszt, a támogatásért ellenszolgáltatást vár. Elvárja, hogy a művészek átérzik annak a szerepnek jelentőségét, melyet az állam nekik szán az újarcu társadalom kialakításában. Munkásságuk legjavának felajánlásával bizonyítják, hogy méltók a támogatásra és hogy teljes munkaerejükkel bekapcsolódnak az újországot építő munkába. Ezen a kiállításon számolnak be az előlegben részesített művészek munkásságukról. Ezen a kiállításon kell kitünnie: megértették-e a művészek, mit vár tőlük a magyar nép. Budapest, 1948. évi június hó 10." Kádár Béla nem tudott és valószínűleg nem is akart maradéktalanul eleget tenni a követelményeknek, úgy tűnik, hogy 1947-ben bemutatott festményei nem nyerték el a bíráló bizottság tetszését, így a támogatást megvonták tőle. Feledve immár, hogy csupán három évvel azelőtt az Anonymus kiadó által gondozott Dies Irae című kötetében Kádár 24 tollrajzban és egy megrázóan hiteles önvallomású előszóban tett hitet szocialista beállítottsága mellett és állított emléket a fasizmus áldozatainak, köztük felesége és két fia emlékének.3

      Életében utolsó hazai bemutatkozására 1948 novemberében, a Fészek Klub helyiségeiben került sor. Nagy Tibor a Kis Ujság hasábjain a következőképp fejezte be jobbára negatív kritikáját: "Van néhány komoly, élményszerű kompozíciója is. Ez utóbbi képek azonban nem kis vászonra valók, de freskókként falra kívánkoznak."4 A Szabad Művészet kritikusa a következőket írta Kádár ekkor bemutatott 21 művével kapcsolatban: "Kádár Béla most ünnepelte ötvenesztendős művészi jubileumát. Ebből az alkalomból rendezték meg gyűjteményes kiállítását a Fészek klubban. A kisszámú, huszonegy képből álló anyag ha stílusában kissé egyenlőtlen is, igen jól képviseli a művészt. Az egyik falon csupa üvegfestésre alkalmas kompozíció és érdekes átérzései a középkornak, a másik falon a valóságábrázolás mesgyéjén járó tájak, csendéletek és figurális művek vegyesen. Itt ezekben a temperákban feltűnően dominál Kádár színkultúrája és kétségtelenül biztos lábon álló kompozícióérzéke. A kiállítást néhány grafikai lap egészíti ki, bizonyságul a jubiláns művész fölényes rajztudásának."5

      1950-ben az amerikai Yale University Art Galleryben rendeztek kiállítást többek között Marc Chagall, Heinrich Campendonk és Kádár Béla műveiből. A tárlattal foglalkozó kritikusok közül Ch. Brinton a következőképp hasonlította össze a három művészt: "A falusi jeleneteket nagy életerővel és képzelőerővel ábrázoló képeknek van egy olyan kategóriájuk, amelyben három művész találkozik: a magyar Kádár Béla, az orosz Marc Chagall és a német Heinrich Campendonk. Míg Chagall képei időnként a zsidó miszticizmus komorságát tükrözik, Campendonk képeit pedig a teuton romanticizmus hatja át, Kádár képei szabad, minden béklyótól mentes tehetséget képviselnek."6

       

      Freskók és freskótervek

      Kádár Béla 1910-ben a Magyar Színház, 1918-ban pedig az Erzsébet Sós-fürdő falképeinek megfestésére kapott megbízást. Ez utóbbihoz készült terveinek egy részét kiállította a Műterem Galériában ekkor rendezett gyűjteményes tárlatán.

      A 30-as években Tamás Henrik galériájában több alkalommal is helyet biztosított Kádár Béla művészetének. 1931 novemberében pl. 23 tempera-kompozícióját mutatta be a közönségnek. A kiállítás katalógusának előszavában a következőket olvashatjuk: "A született freskó-festő nosztalgiája csendül ki ennek a gazdag fantáziájú, dekoratív előadású, egyéni tehetségű, modern művésznek kiegyensúlyozott kompozícióiból. Vajjon hozzájut-e egyszer, hogy művészi vágyait a maguk valóságában, levegős falsíkokon is kiteljesítse? A mai idők nyomasztó súlya, zsugorgó szegénysége nem igen kedvez efféle vágyak betöltésének. Pedig ha valaki, Kádár igazán méltó lenne ilyen nagyszabású, kivételes képességeihez mért feladatok megoldására. Talán még sor kerül rá."7

      Az 1940-es évek közepén Kádár tiszteletbeli tagként vett részt a szociáldemokrata párt által támogatott Szocialista Képzőművészek Társasága több kiállításán. 1942-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt freskóterv-pályázatot hirdetett meg a "Szabadság és a Nép" témájában. A több mint 50 elkészült pályamű a vasmunkások Magdolna utcai székházában került bemutatásra még ez év márciusában. Elek Artúr az Újságban írott beszámolójában a jeligével beküldött művek közül az általa legjobbnak tartottakkal kiemelten foglalkozott: "Érlelésre és fejlesztésre alkalmas kompozíció a ’2-es’ jeligéjű, amely egy diadalív körül nyüzsgő tömeget ábrázol. Az előtérben pedig allegóriás alakokat."8 E kompozíciót Kádár Béla készítette, amely ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. (Reprodukálva: "Szabadság és a Nép" A Szocialista Képzőművészek Csoportjának dokumentumai. Szerk.: Aradi Nóra. Budapest, Corvina Kiadó, 1981. 129. kép.) A kiállítással kapcsolatban a Népszava által meginterjúvolt művészek között volt Kádár Béla is, aki a következő mondta ekkor: "Nem tudnék különbséget tenni művészi vagy emberi szabadság között, mert mindkettő a szellem, a gondolat, az élet szabadságát jelenti. A szellem, a gondolat szabadsága nélkül nincs fejlődés kultúrában, civilizációban, nincs haladás társadalmi és gazdasági téren sem. A szellem, a gondolat szabadságát ideig-óráig el lehet nyomni, de kiirtani: soha! A haladás, a fejlődés, az előbbre és továbbjutás a magasabb rendű emberi, társadalmi erkölcsi és szellemi lét irányában – az élet meggátolhatatlan törvénye és ennek feltétele a teljes emberi, társadalmi, szellemi és művészi szabadság. Mivel nem lehet kiirtani, megsemmisíteni a szellem, a gondolat szabad fejlődésének etikai, erkölcsi jelentőségét, megkísérlik annak meghamisítását. Ez megint csak ideig-óráig tudja a gyengéket, a tudatlanokat megtéveszteni, ítéletüktől megfosztani."9 A kiállítást nem sokkal megnyílta után a szélsőjobboldali sajtó hatására a belügyminiszter bezáratta. Természetesen a tervezett falkép kivitelezésére sem került sor, pedig Elek Artúr soraiból ítélve Kádárnak volt esélye a pályázat megnyerésére.

      1947 áprilisában a budapesti Fókusz Galéria Kádár 55 művéből rendezett gyűjteményes kiállítást. Az ekkor bemutatott tus és tempera képek között szerepelt a Töredék egy freskóhoz című tusrajza is, mely bizonyítja, hogy Kádárt továbbra is foglalkoztatta egyes műveinek nagyobb méretű, falképben történő kivitelezésének gondolata.

       

      A Népstadion metróállomás díszítésének pályázata

      1951-ben a Földalatti Vasút Beruházási Vállalat a Népstadion állomás képzőművészeti munkáira pályázatot hirdetett, kizárólag meghívott művészek részére. A freskók terveinek elkészítésével megbízottak között volt Szőnyi István, Bán Béla, Bencze László, Kurucz D. István, Konecsni György, Bernáth Aurél, Rákosi Zoltán és Imre István. Kádár Béla nem volt a meghívottak között. Végvári Lajos művészettörténész a Szabad Művészet című folyóirat hasábjain foglalta össze a freskópályázat eredményeit és fogalmazta meg az elkészült művekkel kapcsolatos kritikai észrevételeit.10

      Végvári ekkor kísérletet tett a szocialista realista freskó műfajának meghatározására. A következőkben az általa felsorolt kritériumokat és Kádár Bélának a Blaha Lujza téri metróállomás építkezéseit megörökítő műveit hasonlítjuk össze. Végvári szerint "a reprezentatív stílus kérdése egyike a legérdekesebb problémáknak és tanulságoknak, amit ez a pályázat felvetett. …Mi a főproblémája a szocialista realista freskónak? A realitás minél nagyobb intenzitásának megtartása, oly módon, hogy a műalkotás mégis reprezentatív legyen és a társadalom nevelésének funkcióját el tudja látni. Tehát ne tengjenek túl a kompozíciós elemek, mint a barokk freskó-művészetben, ne iktasson be a művész merőben ritmikai és tömegfűzési célokból alakokat, mindennek legyen meg, nem csupán a formai-logikai értelme, hanem olyan mértékben legyen világos és rendezett, eszmékben és megjelenítésben, hogy az a tömegekre hatást gyakoroljon. Ebből a követelményből folyik, hogy az új művésznek bizonyos fokig mellőznie kell az allegóriát, annál is inkább, mert a kialakuló társadalom formálódó ikonográfiája még nem ment át a köztudatba, alig vannak még egyértelmű jelek, ezek is már annyira elcsépeltek, hogy művészeink ösztönösen kerülik. A valóságot kell tehát ábrázolni a freskóművésznek, de azt úgy, hogy mégis ne a pillanatot tükrözze, hanem általánosabbak legyenek a vonatkozásai, mint a táblaképekéi. Tehát végső fokon mégis csak valamiféle allegóriára volna szükség – de realista alapon."

      Úgy tűnik Kádár olvashatta Végvári írását, mert egy évvel később, amikor a Blaha Lujza téri nagyszabású építkezést tusvázlatok sorában örökítette meg, szinte valamennyi előbb felsorolt kritériumnak megpróbált eleget tenni. Összehasonlítva az ekkor készült műveket 1942-es freskóvázlatával a különbségek szembetűnőek. Kádár Béla művészetének az 1930-as évekbeli kiteljesedéséhez biztos alapot biztosított a középkori és reneszánsz miniatúrák, üvegablakok és freskók kompozíciós sémáinak ismerete, mely hagyományokat ötvözte azután a kubizmus, expresszionizmus és szürrealizmus huszadik századi eredményeivel. A középkori és reneszánsz miniatúrák egyik jellegzetessége volt, hogy sokszor az ábrázolt történet különböző jeleneteit közös képsíkon, szimultán jelenítette meg a művész.

      Kádár 1942-es freskóvázlatán valószínűleg a Párizs szimbólumává vált Eiffel-torony építésének allegóriáját fogalmazta meg a Szabadság és a Nép témájában meghatározott pályázatra. A vázlaton a valóság három különböző szintjén elhelyezkedő emberi alakok tevékenykednek. A háttérben magasodó vastraverzen karikatúraszerű bábuk, a középtérben ettől kidolgozottabb figurák, az előtérben pedig egyénítéstől mentes, de az előbbieknél realisztikusabb alakok mutatkoznak.

      1952-ben a művész az előzőtől gyökeresen más felfogásban ábrázolta az építőmunkát. A tusvázlatok és az olajkép is lényegesen realistább megfogalmazású, a kép terét nem gazdagítja az áttűnéses módszer, nyoma sincs a Kádárra oly jellemző látomásszerűségnek vagy emlékjellegnek. Kádár eleget tett a Végvári által meghatározott egyik legfontosabb kritériumnak, azaz realista módon, a természeti látványnak megfelelő módon perspektivikusan ábrázolta az elétáruló történéseket. Nem alkalmaz klasszicizáló elemeket, a képek tere osztatlan, első látásra értelmezhető és világos felépítésű. Emberalakjai mind valamilyen tevékenység közben, a kétkezi munka valamely fázisában jelennek meg. Az elkészült olajkép a tusvázlatokon ábrázolt figurák kompilációjából alakult ki. A vázlatokon megörökített alakok közül a legjellegzetesebb típusok kerültek egymás mellé a festményen, mely ily módon a munkavégzés külsőséges ünnepélyességtől és hamis pátosztól mentes apoteózisává nemesült.

      Végvári a következőképp folytatta cikkében: "A reprezentatív-tipikus kifejezése mellett a másik érdekes probléma a kompozíció. Milyen legyen a realista freskókompozíció? Olyan, hogy első pillanatra megérthető módon eszméket tudjon kifejezni. A legfontosabb a realista freskónál az alakok csoportosítása, az életszerűség elvének következetes véghezvitele. […] A realista freskókompozíciónál a mozgás, az elevenség, egy bizonyos kötetlenség kell, hogy érvényesüljön. […] Szinte alapvető kívánság, hogy a térfelület [sic!] egészét foglalják el az emberi figurák, nem csupán térkitöltő elemként, hanem valóban uralkodjanak a téren. […] Rendkívül érdekes probléma az emberábrázolás, a freskón felhasználható típusok kérdése. A freskón szereplő ember, bár az élmény éppúgy valóságból kell, hogy származzék, mint a táblaképen, mégis másfajta ember, típusában általánosabb. […] Bár a művész feladata, hogy az egyes figura mondanivalója zárt és félreérthetetlen legyen, mégis, nem lehet elvitatni a freskótól azt a sajátságot, hogy sok rokon figura lényegében hasonló szerepeltetésével dolgozzék, épp a szemléletesség és a monumentalitás érdekében."

      Kádárnál a képfelület egészét az emberi alakok és a tevékenységükhöz kapcsolódó eszközök töltik be. Az alakok elevensége korlátozott, mozdulataik nem nélkülözik a bábszerű merevséget. Az ábrázolás dinamikáját egyrészt az élénk színhasználat, másrészt a különböző munkafázisokhoz kapcsolódó, filmkockaszerűen kimerevített jellegzetes mozdulatok egymás fölé sorolása biztosítja. Figurái arctalan, vagy éppencsak jelzett arcú alakok, a "névtelen" munkás típusának megszemélyesítői.

      Aradi Nórának a szocialista képzőművészet jelképeiről írott könyvében többek között a következők szerepelnek a "szocialista építés" címszó alatt: "Kifejezetten a szocialista építés motívuma az építőeszközök, a technika-történeti adottságoknak megfelelően alkalmazott tégla, állvány, vastraverz stb. Ezt a jelentést hordozzák akkor is, ha nem szocialista környezetben jelennek meg: alkalmazójuk mindig szocialista tudatosságú művész. […] Az építés szerteágazó és több más rokon tartalmú témával érintkező motívumának alkalmazásában közös sajátosság, hogy a 20. században és különösen a jelenkorban minden építés-téma a szocialista építést jelenti."11

      Mindennek dacára, Aradi Nóra a korszakkal foglalkozó számos és alapvető publikációjában egyszer sem tartotta érdemesnek megemlíteni Kádár Béla nevét.

      Kádár a tárgyalt olajfestmény és számos tusvázlat hátterében megjelenő Rókus kórházban halt meg 1956-ban teljesen elfeledve. Temetésén csupán néhány rokona és Pán Imre voltak jelen.

       

      Utószó

      Egy évvel halála után, 1957-ben a Nemzeti Szalonban rendezték meg A XX. század magyar művészete I. Konstruktív törekvések című kiállítást, mely első, bátortalan kísérlet volt arra, hogy a Nyolcak és velük rokon törekvésűek művészetével megismertessék a háború utáni nemzedéket. Ezen a bemutatón Kádár Bélának egy a Bedő-gyűjteményből származó tusrajzát is kiállították.

       

      1 Kállai Ernő katalógus előszava. In.: 1948 A magyar képzőművészet újabb irányai. Budapest, Nemzeti Szalon, 1948. január 3 – 18. Katalógus, 7. oldal.
      2 Ötven művész kiállítása. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól havi vásárlási előlegben részesített képzőművészek munkásságának bemutatása. Budapest, Nemzeti Szalon, 1947. június 22 – július 6. Kiállítási katalógus.
      3 Kádár Béla: Dies Irae. Huszonnégy tollrajz. Budapest, Anonymus Irodalmi és Művészeti Intézet, 1945.
      4 Nagy Tibor: Kiállítások. Kádár Béla. Kis Ujság, 1948. november 14.
      5 –d–a–: Kádár Béla. Szabad Művészet, 2. évf. 11-12. sz. 1948 november-december, 380.
      6 [Ch. Brinton kiállítás kritikájának részlete, 1950] Közli: Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 2. évf. 1. sz. 1991. január, 43.
      7 Kádár Béla gyűjteményes kiállításának katalógusa. Budapest, Tamás Galéria kiadása, 1931.
      8 (e.a.) [Elek Artúr]: Freskóterv-kiállítás a Magdolna utcában. Újság, 1942.; Újra közölve: "Szabadság és a Nép" A Szocialista Képzőművészek Csoportjának dokumentumai. Szerk.: Aradi Nóra. Budapest, Corvina Kiadó, 1981. 286-287.
      9 Kádár Béla nyilatkozata. In.: Művészet és szabadság. Népszava, 1942. május 17.; Újra közölve: "Szabadság és a Nép" A Szocialista Képzőművészek Csoportjának dokumentumai. Szerk.: Aradi Nóra. Budapest, Corvina Kiadó, 1981. 293.
      10 Végvári Lajos: A Földalatti Gyorsvasút állomásának freskótervei. Szabad Művészet, 5. évf. 10. sz. 1951. október, 449-456.
      11 Aradi Nóra: A szocialista képzőművészet jelképei. Budapest, Kossuth Könyvkiadó – Corvina Kiadó, 1974. 226.

      Felhasznált irodalom:
      Kádár Béla levele Rózsa Miklóshoz 1934 körül. MTA–MKCS–C–I–163.; Részleteiben újra közölve: Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 28. évf.11-12.szám. 1987. nov.–dec., 56-61.
      Mezei Árpád: Kádár Béla. MTA–MDK–C–I–96.
      Kádár Béla kikérdezése Fazekasné [?] által 1951. márc. 29. MTA–MDK–C–II–18.
      Goda Gábor: Kádár Béla emlékkiállítására. Művészet, 12. évf. 10. sz. 1971. okt., 36-37.
      Kassák Lajos: Kádár Béla. Munka, 1937/54.; Újra közölve: Kassák Lajos: Éljünk a mi időnkben. Írások a képzőművészetről. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1978.173-174. Árpád Mezei: Béla Kádár. In.: Béla Kádár. Retrospective Exhibition. New York, Paul Kövesdy Gallery, 1985. márc.– jún. Kiállítási katalógus.
      Pan Imre: Béla Kádár. In.: Béla Kádár. Retrospective Exhibition. New York, Paul Kövesdy Gallery, 1985. márc.– jún. Kiállítási katalógus.
      Szíj Béla: Kádár Béla emlékének idézése. Új Művészet, 2. évf. 1. sz. 1991. jan., 40-46.
      Goda Gábor előszava. In.: Kádár Béla: A papír két oldala. Szerk.: Bakonyi Péter. Budapest, INTERART, 1991. 8-12.
      Melanie Fisher: Heritage, modernity and the image of the horse in the art of Béla Kádár.
      Acta Historiae Artium, Tom. XXXV. Fasc.1-2. Budapest, Akadémiai Kiadó,1990-92. 63-76.
      Kádár Béla (1877–1956). Műgyűjtők Galériája Aukciós Ház – Thebes Gallery Inc.Válogatás a közös kiállítás anyagából. Budapest–Toronto, 1992. Kiállítási katalógus.
      Melanie Fischer: Painter Béla Kádár. Modernist and Romantic. Pennsylvania, Pittsburgh, 1999.
      RA

  58. Kádár Béla - Kompozíció akt menyétkével
    1.   "Amiről én álmodom, az az egyensúlynak, tisztaságnak, derűs nyugalomnak a művészete, amely minden zavaró vagy lehangoló körülménytől mentes. Olyan művészet, amely minden szellemi lényre, legyen az üzletember vagy író, olyan csillapítóan hat, mint valamilyen idegnyugtató vagy akár egy kényelmes karosszék, amelyben fizikai fáradtságát piheni ki az ember." (Matisse) Akárha Kádár Béla is írhatta volna e sorokat, mivel tökéletesen kifejezi műveiben megnyilvánuló művészi hitvallását.

         Kádár a századfordulón huszonéves fejjel bejárja Nyugat-Európát. Hazatérve beiratkozik először a fővárosi Iparrajz Iskolába, majd Balló Ede tanítványaként a Mintarajziskolába. Kiállít a Műcsarnokban, a Művészházban és a Nemzeti Szalonban 1900 és 1914 között. Az Ernst Múzeumban először 1918-ban, majd 1933-ban mutatja be műveit. 1910-ben elnyeri a Kohner Adolf-féle ösztöndíjat, majd 1912-ben a Művészház Nemes Marcell-díját. 1923-ban a Belvederében több mint száz grafikából álló kollekcióját mutatja be. Számos külföldi és hazai kiállításon szerepel a továbbiakban is, ezek közül kiemelt fontosságú a berlini Herwarth Walden által igazgatott Sturm Galériában való 1923 és 1925 közötti szereplése. 1930 után festett műveivel kapcsolatban kritikusai vissza-visszatérően a muzikalitás iránti vonzalmáról értekeznek, mely szerint újabb alkotásainak egyik legfőbb sajátossága a zeneiség benyomását keltő illúzió.

         Akt menyétkével című grafikáján félrehajtott fejű, ruhátlan nőalak mellett látható oly sok művén megjelenő kisebb vagy nagyobb, de bumfordiságukban mindig kedves állatfiguráinak egyike. A ruhátlan akt jobb oldalát dekoratív piros árnyéka szegélyezi, mely mintegy megkettőzve alakját egyben valamelyes térérzetet is kelt. Az arc megformálásában Kádár látszólag a kubista regulát követve a szembe- és profilnézetet egymásra vetítve ábrázolja, de nála az analitikus kubizmus szigorú szabályrendszere is dekoratív vonaljátékká finomul. Redukált formavilágának szereplőit pettyegtetéssel díszített mértani alakzatokkal pányvázza a képsíkra, választékossá szelidített expresszivitással. Színköltészete tele van hintve elképzelt valóságelemekkel, melyek mint egy mesevilág félálomszerű emlékképei jelennek meg. Vizionárius világának alakjai artisztikus vonaljátékokban egyesülnek, kapcsolódnak össze. Elmosódott plaszticitású figurái könnyed szellemi kalandra csalogatják a nézőt problémáktól mentes világuk korántsem elveszejtő mélységeibe.

      Nőalakja az antik Vénuszok szemérmes mozdulatával tárja fel a reneszánsz szépségeszményt idéző bájait. E frivol múzsát a klasszikus szépségideálok iránti sóvárgás hatja át. Kecses mozdulata, kihívó pillantása letűnt korok harmóniáját ígéri. Az Akt menyétkével állatkájának alakja szimbolikus tartalmakkal telítődött az évszázadok során. A hermelin, melyet a régi magyar nyelv "hölgymenyét" néven ismert, az erkölcsi tisztaság, ártatlanság, szüzesség szimbóluma volt. A keresztény hagyomány szerint a hermelin inkább elpusztul, mintsem bemocskolja fehér bundáját. A hazai néphagyományok a prémes állatot a bűbájos állatok körébe sorolták. Kádár Béla bizonyára ismerte Leonardo da Vinci Hermelines hölgy képmását, amelyen az ábrázolt nőalak karjában tartja a tisztaságot jelképező állatot. Kádár aktja és az attól épp távozóban lévő állatfigura együttese ilyenformán a reneszánsz remekmű újkori parafrázisaként is értelmezhető.


      Irodalom:
      Hevesy Iván: Kádár Béla. Amicus, 1922.
      Herwarth Walden: Az uj festőművészet: expresszionizmus. Amicus, 1924.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, XXVIII.évf.11-12.szám.    1987.nov.-dec. 56-61.
      Melanie Fisher: Heritage, modernity and the image of the horse in the art of Béla Kádár.
      Acta Historiae Artium, Tom. XXXV. Fasc.1-2. Akadémiai Kiadó, Bp.1990-92. 63-76.
      Kádár Béla (1877–1956). Műgyüjtők Galériája Aukciós Ház – Thebes Gallery Inc.
      Válogatás a közös kiállítás anyagából. Budapest–Toronto, 1992.

  59. Kádár Béla - Aktok a szabadban
    1. A századelő festészeti forradalmai megszabadítják az alkotókat a történetmesélés, pszichologizálás kényszerétől, törekvésük a tisztán festői problémákra való koncentrálás. A formai kísérletekre leginkább a csendélet, tájkép és aktfestészet cselekménytelen műfajai adnak módot. Cézanne 1900 körül festett Fürdőzők kompozíciói, a klasszikus reneszánsz mesterek nyomán, újra az emberi test és táj ábrázolásának problémáját helyezik középpontba. Követői, a század első éveiben jeletkező avantgarde alkotói, Picasso-tól Matisse-ig mindannyian, az új festészeti nyelv kidolgozásakor újra és újra visszatérnek az aktos csoportképek, ún. Árkádia-képek témájához.

       A hazai modernek körében (is) központi jelentőségű a tartalmi kötöttségektől mentes aktábrázolás, mely lehetővé teszi a tisztán festői problémákra való koncentrálást. A nagybányai művésztelepen a párizsi Matisse-iskolából megtért fiatalok, és bemutatott műveik hatására kialakuló neós mozgalom képviselőinek munkái között számos aktos csoportkép található. A fiatalok közül Boromisza Tibor, Ziffer Sándor, Perlrott -Csaba Vilmos, vagy a későbbi Nyolcak köréből Tihanyi Lajos és Czóbel Béla korai művei között számos található e tárgykörből. Hatásukra  a telepen gyakorlattá válik az élő modell utáni rajzolás.

      Kádár Béla első, 1918 körül lezáruló első alkotói periódusában szintén kiemelt jelentőségű az aktos csoportkép, ún. Árkádia-téma. Követve e korszakának stílusváltozásait, aktábrázolásainak formanyelve a szecessziós stilizálástól az expresszionista szemléletig alakul. Az Aktok a szabadban dekoratív, későreneszánsz, barokkos remineszcenciákat mutató látásmódja Iványi Grünwald Béla, a nagybányai neósok hatására, 1907-től festett Árkádia-képeivel mutat közeli rokonságot. Iványi a művésztelep alapítótagjai közül az egyetlen , aki nyitott a fiatalok új festői szemlélete iránt. (A telep vezetői közül egyedüli támogatójuk,) A neósok közül néhányan 1909-1910-ben az ő vezetésével távoznak Nagybányáról és alapítják meg a kecskeméti festőkolóniát.

      Kádár Béla nagybányai tartózkodásáról csupán néhány ott készült képe tanúskodik (pl. Nagybányai templom). Mivel Réti István nem említi az iskola hallgatói között, feltételezhetően  az iskolán kívül dolgozott. Aktos csoportképeinek rokonsága Iványi műveivel, arra mutat(nak), hogy tanítványaként működött az 1907 és 1910 közötti időszakban. A kiállított kép is ezekhez az évekhez köthető, e tárgykörben a legkorábbiak csoportjába tartozik. Ezt követő, 1913-1914 körüli aktképeinek (Lovasok és táncosok) monumentalitása már a Nyolcak (Pór Bertalan, Berény Róbert) aktfestészetéhez áll közel, míg az 1918-19 körül készültek pedig expresszionista stílusfordulatának jeleit mutatják. Az Aktok szabadban figuráinak a táji környezet csupán dekoratív háttérként szolgál. A napfény nem oldja fel az alakok körvonalait, plasztikus formáik világosan rajzolódnak ki a háttér színfoltjai előtt.

      A háború kitörése előtt készült Műveit 1906-tól a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban, majd 1909-től főként a Művészházban, mely intézménynek Iványi-Grünwald  aligazgatója volt, állítja ki. 1910-ben elnyeri a Kohner Adolf által alapított ösztöndíjat. 1909-ben arc- és tájképek mellett Fürdő lányok, 1910-ben Fürdőző nők című alkotásával szerepel a Művészház tárlatán.


      Irodalom:
      A Művészház első csoportos kiállítása. Bp. 1909, december – (Kádár Béla) kat. 3. Fürdő lányok
      A Művészház téli kiállítása. Bp. 1910, november – kat. 82. Fürdőző nők
      Kádár Béla (1877-1956). Műgyűjtők Galériája, Bp. 1992.
      Nagybánya. Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. Miskolc, 1992. kat. 70.
      Bajkay Éva: Rajzművészetünk két megújulása Nagybányán. Az akt, mint a neósok rajzi újításainak hordozója. In: Tanulmányok a nagybányai művészet köréből. Nagybánya könyvek 3. Miskolc, 1992. 12-15.
      Zwickl András: Nagybánya és az aktfestészet. In: Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából. MNG, Bp. 1996. 246-269.
      RA

  60. Kádár Béla - Lovas
    1. Bedő Rudolf Kádár Bélának az 1930-as évekkel kezdődő festői periódusát a “legtökéletesebb művek" korszakának nevezte. Kádár művészetének e szakasza a Berlinben, Herwarth Walden Sturm Galérájának vonzáskörében eltöltött 1922 és 1930 közötti évtizedet követi. A korábbi időszak dekoratív, magyaros motívumokból építkező, Chagall, Scheiber Hugó és a korai Bernáth Aurél festészetével rokonítható expresszionizmusa az európai avantgárd élvonalába röpítette. Hazatérve az 1930-as évektől formavilága letisztul, festészetében megjelenik a neoklasszicizmus és az art deco hatása. Zárt körvonalú, dekoratív formák, stilizált emberi alakok, jelzésszerű architektúrák jellemzik kompozícióit. Lírai hullámvonalakká oldott expresszionizmusa esztétikus ornamensként rendezi el a kép elemeit a síkon. A színek jellemzően ezüstös, gyöngyházfényű alaphangját finom színtónusok élénkítik. Itt bemutatott művén a lovas görög szobortorzókat, a Parthenon-fríz alakjait idéző figurája éppúgy klasszikus idézet mint az élesen kirajzolódó női profil és volutába csavarodó hajviselete. A három figura lendületes együttest képez a dekoratív képszerkezetben. Szürrealisztikus társításuk, időtlen jellegük jelképi erőre emeli a jelenetet.

      Amint egy 1934-ben megfogalmazott önéletrajzában írja, törekvése, hogy a mű “több legyen, mint valóság, messze a valóság felett, minden földi szennytől mentes valami: a mennyei beteljesedés… A kép tárgyak ábrázolásával gondolattársít, szimbolizál, allegorizál… hogy végső fokon törhetelenül egységes legyen harmóniában, ritmusban, színben, vonalban, kifejezésben és tartalomban." A ló és lovas témája az egész életműben meghatározó jelentőségű. A korai művek esetében a jelentés kulcsát sok esetében a magyar népmese és mondavilág nyújtja. Hasonlóan Franz Marc vagy  Vaszilij Kandinszkij, valamint Kernstok Károly lovas kompozícióihoz a motívum Kádár festészetében is sokrétű, kozmikus-spirituális tartalmakkal telítődik. A Lovas című festményen ez a bonyolult, évtizedeken át alakított jelképrendszer kiérlelt formában jelentkezik. A lovas mint a szabadság, férfias erő szimbóluma, az éteri szépségű női akt mint a testet öltött vágy jelenik meg. Ebben az értelemben, ahogy a lovas képek zöme, úgy ez is a nő-férfi kapcsolat jelképe, egyesülés és elválás, vonzás és taszítás ambivalens érzelmeinek kifejezője. Mitologikus szinten a ló és lovas napszimbólum, a megtermékenyítő maszkulin erő, a teljesség, győzelem megtestesítője. Ellentétpárja és kiegészítője a nő, lunáris, erotikus jelkép. A lovas hátterében megjelenő jelsor értelmezhető mint a magyar mitológiából is jól ismert világtengely, csillagösvény, a mitikus hadak útja, mely a hőst a táltosló segítségével a beteljesülés, a szellemi megtisztulás felé röpíti.

      A festmény 1968 óta a közelmúltig a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár gyűjteményének darabja volt. A Múzeumba 1968-ban a Kunvári-gyűjteményből került a mű. Kunvári Bella több évtizedes tudatos gyűjtőmunkával kialakított több mint háromszáz darabos kollekciója a modern magyar piktúra reprezentatív keresztmetszetét nyújtja. A gyűjteményben helyet kapott többek közt Aba-Novák Vilmos, Barcsay Jenő, Berény Róbert, Czóbel Béla, Egry József, Gadányi Jenő, Schönberger Armand, Szőnyi István és Vajda Lajos több kiemelkedő munkája. Kunvári Bella maga így fogalmazta meg gyűjtői hitvallását: “Gyűjteményembe azt szereztem meg, ami szólt hozzám, ami megrendített. Gyűjteni csak úgy lehet, hogy ha az ember szerelmes lesz egy műbe, akkor telik vagy nem telik, addig meg nem nyugodhat, míg meg nem szerzi."

      Irodalom:
      Romváry Ferenc: A Modern Magyar Képtár története. Új szerzemények II. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1968. Pécs, 1971. 301-310. (A Kunvári-gyűjtemény katalógusában 182. szám alatt) Modern Magyar Képtár, Kunvári-gyűjtemény. Pécs, 1968.
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987. november-december, 56-61.
      Fischer, Melanie: Heritage, Modernity and the Image of the Horse in the Art of Béla Kádár. Acta Historiae Artium, Tomus XXXV., Fasc. 1-2. 1990-1992. 63-76.

  61. Kádár Béla - Menyasszony – Kalapos nő gyöngysorral
    1. Kádár Béla pályájának legnagyobb sikereit a huszas években éri el. A nemzetközi elismerést, bekapcsolódását az európai avantgarde-ba, berlini és amerikai kiállításait némi közép-európai zamattal megfűszerezett figurális expresszionizmusa hozza meg. Az anekdotikus, játékos, olykor frivol szimbolikával meghintett jelenetek Chagall mesevilágát idézik fel. Kádár 1921-ben, Herwarth Walden Sturm Galériájában kezdődő külföldi sikerszériájának utolsó felvonása a Brooklyn Museum 1928-as nemzetközi modern művészeti kiállítása. A következő évben Kádár elszerződik Tamás Henrik magángalériájához, és ettől kezdve műveit már főként itthon mutatja be. Hazatérése alapvető stílusváltozásokat inspirál művészetében. Korábban is jelenlévő dekoratív hajlama az 1930-as évektől bekapcsolja a neoklasszicizmus áramába. A huszas évek zaklatott eksztázisát józan tárgyválasztás, szándékolt primitivitását kifinomult szépségkultusz, élénk színkontrasztjait visszafogott tónusátmenetek, népies szimbolikáját klasszikus-mitológiai utalások váltják fel. Kádár az antikvitás harmóniája után sóvárgó festészete egyenlő távolságra helyezkedik el a harmincas években kibontakozó hazai neoklasszicizmus hűvösen tárgyilagos és a középkor bűvöletében élő végleteitől. Tárgyválasztásainak keresetlen egyszerűsége lehetővé teszi számára a tisztán festői forma- és színproblémák felfejtését, az áhított tökéletes egyensúly megteremtését. Bár festészetének ebben a kristályosan tiszta periódusában figuráit nem oldja absztrakt formákká, mégis képein a valóság tökéletesített, átszellemített alakja ölt formát.

      A Kalapos nő gyöngysorral Kádár neoklasszicista korszakának egyik kiemelkedően szép műve. Tárgya mellőz minden cselekményes elemet, nem ígér többet az elsődleges látványnál: delikát színek selymes dallamát és rafinált formák lágy ritmusát. A szende hölgy gyöngyszürke alakjának rejtett érzékiségét csak tűzpiros gyöngysorának dekoratív sormintája és hetyke kis kalapjának égszínkék díszítménye sejteti. Lágy vonálhullámokba oldott, finoman felfelé kígyózó figurájának materiális testiségét csak ez a divatos kis kalap és a korallos gyöngysor őrzi. Utóbbi, képünk rejtett szimbolikájának is kulcsa. A görög mitológia szerint a korall a Perszeusz által legyőzött Meduza vércseppjeiből keletkezett. Mivel színe miatt összefüggésbe hozták a vérrel, az antikvitásban amulettként vagy nyakláncként hordták és szerencsehozó erőt tulajdonítottak neki. Mivel a kereszténységben Krisztus vérére és az átlényegülés misztériumára utal, az Ószövetségben az átváltozás jelképeként mint a menyasszony ékesítőjét említik (Én, 1, 10). Ilyenformán Kádár festményének nőalakja menyasszony, amire nem csak lebbenő fehér fátyla, hanem korall-nyakláncát átkulcsoló kezének ájtatos mozdulata is utal.

      Irodalom:
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 28. évf.11-12.szám. 1987. nov.- dec. 56-61.
      Melanie Fisher: Heritage, modernity and the image of the horse in the art of Béla Kádár.
      Acta Historiae Artium, Tom. XXXV. Fasc.1-2. Akadémiai Kiadó, Bp.1990-92. 63-76.
      Kádár Béla (1877–1956). Műgyüjtők Galériája Aukciós Ház – Thebes Gallery Inc.
      Válogatás a közös kiállítás anyagából. Budapest–Toronto, 1992.

  62. Kádár Béla - Esti hangulat
    1. Kádár Béla 1921-ben érkezett Berlinbe, ahol Kassák Lajos ajánlólevelével a zsebébenfelkereste a berlini művészeti élet legendás vezéralakját, Herwarth Waldent. A húszasévekben Walden galériája, a Der Sturm - és a vele azonos címet viselő lap - jelentette amodern művészeti élet központját. A Walden által alapított Der Sturm folyóirat a verbálisés vizuális művészetek közötti szintézist valósította meg, melyben rendszeresenjelentek meg a legismertebb expresszionista, futurista és kubista művészek alkotásai.A Der Sturm Galéria pedig rövid idő alatt a nemzetközi avantgarde fellegvárávávált, ahol német, francia, olasz és orosz festők kaptak lehetőséget arra, hogy egyéniés csoportos kiállításokon ismertethessék meg műveiket a nagyközönséggel. 1912 és1931 között a galériában állította ki alkotásait többek között Marc Chagall, AlexanderArchipenko, Carlo Carrá, Vaszilij Kandinsky, Paul Klee, Oskar Kokoschka, August Macke,Fernand Léger valamint Pablo Picasso is. Talán Walden kelet-európai gyökerei is szerepetjátszhattak abban, hogy a nyugati művészek mellett élénken érdeklődött a keleteurópaimodernista törekvések iránt is. Így több magyar művész, Kádár Béla, ScheiberHugó és Tihanyi Lajos is belekóstolhatott abba a forrongó és pezsgő nemzetközi művészetiéletbe, melynek központját a Der Sturm jelentette. Kádár 1923 decemberébenmajd 1924 novemberében kapott lehetőséget arra, hogy önálló kiállításon mutassa bea festményeit a Der Sturm falain. A két kiállítás sikerrel zárult, így Kádár a következőévekben is rendszeresen vett részt a Der Sturm kollektív tárlatain, melynek eredményeképpenmegnyílt számára az út a nemzetközi elismerés felé.

      Kádár Béla számára kitárult a világ Berlini tartózkodása alatt. A lüktető nagyváros ésannak virágzó művészeti élete nemcsak új élményekkel gazdagította, hanem festészetéreis óriási hatással volt. Ez érzékelhető a húszas években készült Esti hangulatcímű képén is. A festmény ritmusát a konstruktív architektonikus elemek és az apró,színes pontokból összeálló laza, játékos fényes felületek párbeszéde teremti meg. Azépületek színes síkjainak egymásra torlódása egyszerre teszi dinamikussá és tömörréa kompozíciót. Az előtérben az utcai lámpa geometrikus fénysávjában helyezi el sematizáltfiguráit. A gazdája mellett szaladgáló kutya Kádár egyik kedvenc motívuma, melykésőbbi művein is gyakran köszön vissza. Az Esti hangulat című kép szigorú konstruktivistakompozíciós szerkezetét könnyed, laza játékosság jellemzi.

      Kádár Béla húszas években festett műveinek nagy része külföldön maradt. Az Estihangulat című képe is egy neves amerikai magángyűjteményből, Deák István és DeákImre gyűjteményéből került vissza Budapestre.
      KA

      Proveniencia:
      Deák István és Deák Imre gyűjteménye

      Kiállítva és reprodukálva:
      Kádár Béla. Válogatás egy amerikai magángyűjteményből. Deák István és Deák Imre.Virág Judit Galéria, Budapest,2012. február 2. – március 3. 22-23. oldal
       

  63. Kádár Béla - Szüret után

    1.  

      rn

      Proveniencia:

      rn

      •Deák István és Deák Imre gyűjteménye

      rn

      Kiállítva és reprodukálva:

      rn

      •Kádár Béla.

      rn

      Válogatás egy amerikai magángyűjteményből.

      rn

      Deák István és Deák Imre.

      rn

      Virág Judit Galéria, Budapest,

      rn

      2012. február 2. – március 3. 51. oldal

      rn

       

  64. Kádár Béla - Kertben

    1.  

      rn

      Proveniencia:

      rn

      •Deák István és Deák Imre gyűjteménye

      rn

       

      rn

      Kiállítva és reprodukálva:

      rn

      •Kádár Béla. Válogatás egy amerikai magángyűjteményből. Deák István és Deák Imre.Virág Judit Galéria, Budapest, 2012. február 2. – március 3., 29. oldal

      rn

       

  65. Kádár Béla - Mesztic nő gitárral-as évek közepe
    1. A XX. század elején több magyar festő is a világ képző­művészetének élvonalába tartozott. Kádár Béla, Scheiber Hugó és Bernáth Aurél csak három név azok közül a hazai művészek közül, akik az expresszionizmus kiemelkedő tehetségeinek bemutatkozási lehetőséget nyújtó, Herwarth Walden által beindított berlini avantgárd galériában, a ,,Sturm -ban kiállíthattak. Az expresszionizmus, a naturaliz­mus és az azzal rokon művészeti törekvések programszerű természethez ragaszkodásával szemben a természettől való távolodás, a szabad képzeletből merítés, az elvont képzetek előbbrevalóságát hirdető művészi alapállás a hazai ízlés szá­mára sem volt azonban elfogadhatatlan. Ezeknek a művé­szeknek itthon is széles vevőköre alakult ki.

      Kádár Béla fiatal korától kezdve sokat utazott, bel- és kül­földön egyaránt. 1896-os müncheni és párizsi útját követően a budapesti Mintarajztanodában kezdte tanulmányait Balló Ede irányítása alatt. Első rajzait és pasztelljeit 1906-tól a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon szezonkiállításain mutatta be. 1911-ben ösztöndíjjal dolgozott a szolnoki művésztelepen, az első világháborúban pedig hadifestőként vett részt. Ismert önarcképét is katonaruhában készítette el. ,,Pályájának kez­detét az útkeresés jellemezte, Iványi-Grünwald Béla és a neó­sok mellett Rippl-Rónai József enteriőr képeinek kompozíciós megoldásai és színvilága is hatottak munkásságára. Figyelt a budapesti nemzetközi kiállításokon megjelenő új, progresszív művekre is, a Nabis-csoport képei és a posztimpresszionisták festésmódja keltette fel elsősorban az érdeklődését. Rózsa Miklós művészeti íróval életre szóló barátságot kötött, Művész­házában számos kiállításon szerepelt.

      Kádár Béla korai művei a naturalizmus jegyeit viselik, erősen hatott rá a szolnoki tradíció. Ám nemsokára az expresszioniz­mus iránti érdeklődése vált uralkodóvá. Műveit ekkor klasszicizáló és szürreális vonásai mellett a népies díszítő­művészet stílusjegyei karakterizálják. A későbbiekben hatott rá a kubizmus és bizonyos értelemben a futurizmus is. Min­den, ami újat eredményezett, beépítette, szintetizálta művé­szetében. Mindezek alapján elmondható, hogy más irányba indult, mint hazai kortársai és hosszú utat járt be, míg rálelt arra a sajátos, könnyed vonásokkal operáló, finoman stilizált, dekoratív ábrázolásmódra, mely kiforrott stílusának sajátja, mely az aukcióra kerülő művének is jellemzője.

      Barátjával, Scheiber Hugóval már 1921-ben kiállítottak Max (Sándor) Hevesi bécsi szalonjában a Mariahilferstrasse 13-ban. Herwart Walden révén később az USA-ban is részt vett a Sturm művészeinek tárlatán. Az 1930-as évektől gyakran mutatkozott be Budapesten, többek között a Fränkel Szalonban, az Ernst Múzeumban és a Tamás Galériában. Ká­dár Béla monográfusa, Gergely Mariann átütő sikerként em­líti a festő 1934-es Fränkel Szalonban megrendezett Anyaság című tárlatát és kiemeli, hogy Kádár a harmincas évek máso­dik felétől rendszeres kiállítója volt a Tamás Galériának, egészen a kiállítóhely 1944-ben bekövetkezett kényszerű be­zárásáig. Kádár könnyed virtuozitásával, dekoratív színessé­gével, kifinomult festői fogásaival számos hívet szerzett magának szakmai körökben is - az 1924-ben alakult Képző­művészek Új Társasága és az Új Művészek Egyesülete csak­hamar tagjai közé fogadta.

      A hitleri Németországban az avantgárd irányzatokat követő képzőművészek nagy részének oeuvre-jét - köztük Kádár Bé­láét is - ,,Entartete Kunst -nak, azaz elfajzott művészetnek bélyegezték. Ez a mozzanat a művészettörténetben épp a kívánt hatással ellentétes eredményt érte el: széles körben is­mertté tette a betiltott alkotók nevét. A kiállítás körüli sajtó­kampány, az elfajzottak bemutatásával párhuzamosan fel­vonultatott hivatalos művek idealizált realizmusa és klaszszi­cizmusa sokak számára épp a szervezők szándékával el­lenkező hatással bírt. Kádár Béla művei is szerepeltek az 1937-es ,,Entartete Kunst című kiállításon, mely a nemzeti­szocialista esztétika által elfogadhatatlannak ítélt alkotáso­kat mutatta be, annak ellenére, hogy két háború közötti fest­ményeire inkább az art deco játékos dekorativitása volt jellemző, nemcsak a formatorzítás és a primitív művészetet idéző alak- és színábrázolás. Ekkoriban jobbára romantikus hangvételű, népmesei hangulatot idéző elbeszélő jeleneteket festett, ahol a stilizált figurákat dekoratív elemekből formált rusztikus környezetbe helyezte.

      A Mesztic nő gitárral című temperafestmény kompozíciója en­nek ellenére igen hangsúlyosan mutatja a primitivizmus ha­tását: a fekete nő arcának maszkszerűsége az expresszionista (különösen a drezdai Brücke-csoportra jellemző) művészetben bukkant fel. Eredetileg a természeti népekre jellemző forma­világgal idézték fel az expresszionista alkotók saját elfojtott félelmeiket, vágyaikat. Ez az erősen pszichikai ihletettség az art deco időszakára elpárolgott ugyan a művészi igényekből, de az egzotikum iránti vágy és a női szépség, különlegesség egyik artisztikus kifejezőjévé nemesedett A félrehajtott fejű nőalak vad tekintete, ugyanakkor mozgásának kifinomult ele­ganciája, kecses mozdulata, amellyel a meztelen testét takaró hangszerhez ér, különös érzékiséget közvetít a néző felé. Bár Kádár nem datálta temperafestményét, két háború közötti munkásságára jellemző stílusa és sajátságos színkezelése alapján valószínűsíthető, hogy műve a harmincas évek máso­dik feléből származik. Formabontó, avantgárd ábrázolásmódja ekkorra veszített lendületéből, nem a torzítás újszerűsége, vadsága érdekelte már, hanem a komponálás harmóniája. ,,Kádár Béla expresszív-konstruktív pályaszakaszát követően finoman stilizált, színekben összehangolt dekoratív képekkel jelentkezett. A divatos látványelemekkel formált, bravúros könnyedséggel megfestett, egyszerre modern és artisztikus női portréival a harmincas évektől kezdve a művészetszerető polgárság egyik legkedveltebb festőjévé vált. Kádár Béla meg­teremtette a maga egyéni világát, a maga eredeti művészetét, mely csupa zene és csupa álom. Elmosódó plaszticitásával beleringat abba az álomvilágba, melyben titokzatos színek titokzatos figurákkal élnek, hullámzanak és elmerülnek. (Geregely Mariann)

      Az 1950-es években korai sikerei ellenére (vagy épp polgári körökben kivívott megbecsültsége miatt) mellőzötté vált, és élete végére teljesen magára maradt. 1956-ban hunyt el. Ha­lála után 15 évvel, 1971-ben volt első emlékkiállítása a Ma­gyar Nemzeti Galériában. Ma újra a legkeresettebb alkotók egyike, Scheiberhez és Vaszaryhoz hasonlóan elsősorban élénk színei, modern festőisége okán.

      SL

      Proveniencia:
      Egykor Dr . Keresztes László gyűjteményében
      Irodalom:
      Gergely Mariann, Kádár Béla .
      Mű-Terem Galéria, Budapest, 2002
      Hevesy Iván, Kádár Béla . Budapest, 1922 Kádár Béla gyűjteményes kiállítása, katalógus. Művészház, Budapest, 1918 Kádár Béla emlékkiállítása, katalógus .
      Magyar Nemzeti Galéria, 1971

  66. Kádár Béla - Art deco szépség (Kalapos hölgy gyöngysorral)
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: Székely András: A magyar festészet évezrede. Kolibri Kiadó, 2001. 110. oldal

  67. Kádár Béla - Asztali csendélet
    1. Kádár Béla festői munkásságának nemzetközi ismertsége elsősorban annak köszönhető, hogy az 1920-as évek közepétől a berlini Der Sturm Galériában együtt állított ki az európai avantgárd művészet jelentős alakjaival. Herwarth Walden kiváló érzékkel válogatta maga köré a modern művészet jeles képviselőit és vállalta népszerűsítésüket. A német expresszionista művészcsoportok, a kubista és futurista irányzat fontos egyéniségei, az orosz konstruktivisták meghatározó élharcosai az ő pártfogásával kerültek be a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. Walden felfedező érdeklődése a magyar művészekre is kiterjedt. Réth Alfrédtől Mattis Teutsch Jánosig, Moholy-Nagy Lászlótól Péri Lászlóig és Kassák Lajosig, Kádár Bélától Scheiber Hugóig a Der Sturm kiállításainak résztvevőiként alapozták meg hírnevüket a világban.

      Kádár Béla már akkor ismert festőként szerepelt a nemzetközi műkereskedelemben, amikor itthon méltatlanul mellőzték. Munkásságának hazai megítélését főleg a harmincas években készült zsánerjelenetek, csendéletek, és a késői dekoratív kompozíciók ismeretére alapozták. A magyar művészeti piacon elvétve fordultak elő húszas években készült alkotásai. Jó részük külföldi magán- és közgyűjteményekbe kerültek, többnyire csak korabeli fekete-fehér reprodukciókon bukkantak fel. A Rónai Dénes fotóhagyatékból közel tíz éve előkerült üvegnegatívok szenzációs (nagyrészt lappangó) műtárgysora egyértelműen bizonyította, hogy Kádár húszas évekbeli munkássága jóval összetettebb és sokrétűbb volt, mint azt korábban feltételezték.

      Az aukción most szereplő 1926 körüli Csendélet kompozíciója is ékes bizonyítéka annak, hogy Kádár nyitott szemmel járt, élénk figyelemmel kísérte a modern festészeti irányzatok különböző megnyilvánulásait. Berlini tartózkodásai során gyűjtötte össze az inspirációkat. Kivételes szín- és formaérzéke ösztönözte, hogy ő is hasonló megoldásokkal próbálkozzon. Tudjuk, hogy Albert Gleizes 1920 novemberében Johannes Molzahnnal, 1921 januárjában franciaországi művésztársaival (Jacques Villon, Louis Marcoussis, Sonja Delaunay, Marthe Tour Donas) kiállított a Der Sturmban. Budapesten az Alkotás Művészház 1923-as modern grafikai kiállításán szintén eredetiben lehetett Léger-, Gleizes-, Marcoussis-, Archipenko műveket látni. A szintetikus kubizmus síkelemeinek dekoratív harmóniájáról, s a geometrikusan rendezett kubista ornamentikáról már Hevesy Iván is írt A futurizmus, expresszionizmus és kubizmus művészete című 1922-es könyvében. Az illusztrációk között számos olyan Picasso-, Braque-, Juan Gris alkotás szerepelt, ahol a síkfelületen elhelyezett színes lapok változatos kombinációja dekoratív kompozíciót alkotott. A későkubizmus színes alakzatokkal tiszta struktúrákat építő, redukált kép i gondolkodása jól rezonált Kádár Béla dekorativitás iránti fogékonyságával. Képünkön a csendéleti elemek formai egyszerűsítése, valamint az egyszínű és mintás síkfelületek egymáshoz illeszkedő frappáns párbeszéde eleven mozgalmasságot kölcsönöz a kompozíciónak. Az íves és szögletes formák váltakozása, az energikus vonalas és a pöttyözéses apróminták ornamentális ritmusa harmonikusan egészítik ki egymást.

      Kádár köztudottan kifinomult színhasználata ezúttal is érvényesült. A lilák és rózsaszínek, a vízzöldek és szürkék, az okkerek és kékek egymáshoz igazított árnyalatainak festői finomságai artisztikus összhatást eredményeznek. A Kádár munkásságát dokumentáló korabeli fekete-fehér archív fotók között felfedezhető egy a képünkhöz nagyon hasonló csendélet. A festő sajátkezű feljegyzései szerint olajfestményről készült a kissé elmosódó, sötét felvétel. Az egyes részletek eltűnnek a háttér homályában, de a váza, a talpas pohár, a félköríves alapforma, az egymásra csúsztatott síklapok elhelyezése kísértetiesen hasonlít az aukción szereplő darabhoz. Valószínű, hogy az 1973-ban reprodukált és az elmúlt évben a párizsi Blanchet et Associés-nél aukcionált gouache Csendélet az archív fotón szereplő lappangó olajkép egy változata.

      Gergely Mariann

  68. Kádár Béla - Spanyol nő
    1. Kádár Béla Ady Endrével azonos évben született, 1877-ben. Húszévesen gyalog indult el Nyugatra, akár Kassák Lajos. Ekkoriban határozta el végleg, hogy festő lesz. Útja során eljutott Párizsba, hosszabb időt töltött Antwepenben. Hazatérve tanulmányait a Fővárosi Iparrajz Iskola tanoncaként kezdte meg, majd a Mintarajziskolába járt, mestere az a Balló Ede volt, aki pályája során Gulácsy Lajost és Frank Frigyest is oktatta. A század első évtizedeiben Kádár a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon rendszeres kiállítója volt. 1907-körüli hollandiai tanulmányútja meghatározó jelentőségű lett, ismét Budapesten főként fényképezéssel foglalkozott. Az első világháború után egy időre Berlinbe költözött, ahol Herwarth Walden körébe került. Walden a német avantgárd, elsősorban az expresszionizmus legnevesebb támogatói közé tartozott. 1910 és 1932 között adta ki az Alfred Döblinnel közösen alapított Der Sturm című folyóiratát, mely az expresszionista irodalom első számú lapja. A szintén Sturm nevet viselő galériája a bécsi művészek mellett a müncheni Blauer Reiter csoport és az olasz futuristák állandó kiállítóhelye volt. A magyarok is rendszeresen helyet kaptak nála.
      Kádár életrajzában gyakran felmerül Scheiber Hugó neve - sorsuk több helyütt összefonódott. 1921-ben közösen állítottak ki Bécsben, később a Sturm Galériában is szerepeltek munkáikkal, sőt, Walden közbenjárására 1928-ban egy, az Amerikai Egyesült Államokban rendezett kiállításon is részt vehettek. Kádár Scheiber hatására kezdett el foglalkozni az expresszionista absztrakcióval. ,,A kép tárgyak ábrázolásával gondolattársít, szimbolizál, allegorizál, rámutat érzésekre, gondolatokra, tehát a tárgyak nem önmagukért vannak festve, és így bizony nem mindég tartják meg a maguk valósági alakját, színüket, helyzetüket, anyagszerűségüket, ahogy azt a laikus kívánja, hanem ahogy a művész általelképzelt mű azt kívánja, hogy végső fokon törhetetlenül egységes legyen harmóniában, ritmusban, színben, vonalban, kifejezésben és tartalomban - vallotta maga Kádár önéletrajzában, melyet Rózsa Miklós felkérésére írt.
      Míg korai művei Rippl-Rónai József nyilvánvaló hatását mutatták, az 1920-as évekre, elsősorban a berlini időszakban jelentkezik a jellegzetesen Kádári színes ábrázolásmód. Az 1930-as években az olasz novecento és a hazai római iskola neoklasszicista irányvonalának hatása alá került. Figurális kompozícióit klasszicizáló formajegyekkel gazdagított art deco stílusban festette, melyekkel mind művésztársai, mind pedig a közönség körében nagy sikere volt. Stílusa alapján Spanyol nő című festménye is nagy valószínűséggel az ekkortájt készült szintetikus stílusába illeszkedik. Szokásától eltérően Kádár ezt a képét erőteljesebb színkezeléssel festette meg, a kompozíció nem nélkülözi az expresszív színhatásokat, kontrasztokat. A képen a fekete és a vörös szín dominál, mely a világos, virágos öltözék ellenére is meglehetős misztikus, titokzatos hangulatot kölcsönöz a képnek, melyet a nőalak bábszerű sematizálása még tovább fokoz. A fekete mantilla, a mélyfekete-szemek, fehér kesztyűs kéz, a szintén fehérre púderezett arc, a nemes testtartás a történelmi időkbe repíti vissza vagy földrajzilag távolítja el a nézőtől a figurát. A dekoratív hatáson túl egyértelműen érződik a pszichológiai tartalom.

  69. Kádár Béla - Fa házak előtt
    1. Népmesei jellegű, finom és játékos képei láttán nehezen hihető, hogy Kádár Béla eredetileg vasesztergályosnak tanult. Képzőművészeti tanulmányait csak 1896-os müncheni és párizsi útját követően kezdte meg. Pályáját mindvégig befolyásolta a francia festészet hatása, mellyel itthon is találkozhatott a Művészház 1913-as Nemzetközi posztimpresszionista kiállításán, ,,amely a Der Blaue Reiter Herwarth Walden által szervezett vándorkiállításának legkeletibb állomása volt , s melyen a magyar résztvevők - többek között Réth Alfréd, Márffy Ödön, Kernstok Károly mellett Delaunay vagy Le Fauconnier kubista műveit is láthatta. Az 1909 és 1914 között működő Művészház egyesületének alapítója és művészeti igazgatója, Rózsa Miklós Kádár Bélával barátai viszonyban állt, és több alkalommal redezett kiállítást a festő műveiből. A Rippl-Rónai által is lefestett dúsgazdag bányavállalkozó, Nemes Marcell ezerkoronás díjjal jutalmazta Kádár, a Művészház Rózsa utcai palotájához készített faliképterveit. 1914-ben Vágó László tervei alapján építették át a Magyar Színházat, ebben a mennyezet képének elkészítése volt - feltehetően Rózsa ajánlására - Kádár feladata.

      Műveinek dekorativitásán falképmegbízásain túl erősen érzékelhető a folklór hatása, a népi motívumok felhasználása, de olymódon, hogy mindvégig megőrzi egyéni stílusát, tehát inkább szintetikus formavilágot hoz létre saját víziói és a hazai néphagyomány motívumainak vegyítése által. Külföldön sokáig - már csak egzotikusnak számító magyaros profilja miatt is - nagyobb népszerűségnek örvendett és jóformán ismertebb volt, mint itthon. Korai művei a naturalizmus jegyében készültek, 1930-körül azonban szakított korábbi stílusával és a népies díszítőművészet stílusjegyei által karakterizált, klasszicizáló és szürreális vonásokat is mutató alkotásmódot dolgozott ki. A későbbiekben hatott rá a kubizmus és némiképp a futurizmus, ugyanakkor Marc Chagall és Heinrich Campendonk is.

      Kádár Béla - mint arról az aukcióra kerülő kép is tanúskodik - előszeretettel festett temperával. Kompozíciói általában nélkülözik a túlzón erőteljes, expresszív hatású színkontrasztokat, mivel ő nem elsősorban a háborgó, küzdő lélek kivetítését tartotta fontosnak. Színpárosításaival és dekoratív színösszeállításaival sokkal inkább harmonikus összhatásra törekedett. A színek franciás elrendezését többre tartotta a keleties önkifejezésnél.

      Színes felszínek, különös alakzatok és hullámzó kompozíció karakterizálja Kádár Béla festményét. A művön látható formák kontúrjai gyakran szétfeszítik határaikat, a színek jelzésszerűen vannak jelen, a néző különös, átírt formák mesevilágába csöppen. A stilizált vidéki zsánerkép középpontjában álló nagyméretű, élénk zöld lombú fát mintha világoszöld burok szegélyezné, színezését a jobbról sötétebb árnyalatú fa, balról vörös téglás ház foglalja keretbe. A fa alatt, a ház kapujában emberek üldögélnek, középen két szürke ló áll gazdájukkal. Az emberek arca kidolgozatlan. A háttérben további fák koronáit vesszük észre, mögöttük a látóhatáron kékes dombvidék húzódik. A női aktok mellett Kádár gyakori motívuma a lóábrázolás, ezúttal is a két szürke állat a festmény üde színfoltját képezi. A kompozíció nélkülözi a térbeliség látszatát keltő elemeket, olyannyira, hogy az organikusan hullámzó körvonalú fák inkább színházi díszletnek tűnnek.

  70. Kádár Béla - Gitáros nő gyerekkel
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Kádár Béla (1877–1956). Műgyűjtők Galériája, Budapest–Thebes Gallery, Toronto, 1992. katalógus: 42.
      - Kádár Béla. Válogatás a közös kiállítás anyagából, Budapest-Toronto, 1992. 42. ábra

  71. Kádár Béla - Milkmaid with cows
    1. Provenance backwards:
      Dorsky Gallery, New York,
      J.J. Brookings Gallery, San Jose, California,
      actually private collection (probably in USA).

       

  72. Kádár Béla - Anya gyermekkel
    1. Finom expresszionizmus, a népi díszítésmódot is felhasználó dekoratív hajlam, összegező elvonatkoztatás - mind olyan ismérvek, amelyek Kádár Béla művészetének körülírására alkalmazhatók. Művészete a hazai fejlődéstől függetlenül, attól elszigetelődve alakult. Színhasználatában, kompozíciós és formai elemeiben, a hazai folklórra utaló motívumaiban azonban számos területen kapcsolódik a század eleji magyar avantgarde művészethez. Anya gyermekkel című festménye a madonna-szimbólum sajátosan értelmezett, modern nagyvárosi környezetbe helyezett ábrázolása. A művészt kétségkívül elsődlegesen kompozíciós problémák foglalkoztatták itt: a misztikus istenanya-jelkép és a modern architektúra viszonya, a szürreális és absztrakt fogalmazásmód összhangja, a térbeli formák síkká redukált, teret-időt egyaránt érzékeltető megjelenítése. A kép hangulatát mégis az érzelmi mondandó uralja: az elidegenedő nagyváros házrengetegén felülemelkedő anya-gyermek figura, a hűséget jelképező állat szép formája az élet értelmes célját példázza. A kép alapgondolata a humánum, az egymásrautaltság érzése.
      Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  73. Kádár Béla - Hidas városkép
    1. A századfordulón müncheni és párizsi szabadiskolákon festeni tanult Kádár Béla művészetét, mint a Nyolcak és az aktivisták tagjaiét, Cézanne szerkezetet, tömeget kiemelő formái, illetve elsősorban a német expresszionizmus nyugtalanul hullámzó alakzatai ihlették. A könnyed kezű, Németországban, majd Amerikában is kiállító festő későbbi, húszas években alkotott képein szinte az expresszionizmus paródiájáig jut el. A tízes években készült, világos színekkel, sok fehérrel, kevés kékkel, zölddel és pirossal festett Hidas városképe művészetén belül is a kvalitásos alkotásai közé tartozik. Az enyhén alulnézetből ábrázolt hidak folyó fölött átívelő boltívei, azok vízben megjelenő tükörképe az expresszionistákra, elsősorban Franz Marcra annyira jellemző félkörívekből épülnek fel, ugyancsak ezek a hullámtarajra emlékeztető, dinamikus alakzatok ismétlődnek meg a folyó két oldalán emelkedő meredek part formáiban is. A félköríves, önmagukba kissé visszaforduló motívumoktól a kompozíción szinte minden megmozdul, a híd két oldalán magasodó házak ide-oda billegnek, mint a hajóhinta kosra, a dőlés-bicsaklás által a függőleges házfalak és a merőleges tetőgerincek behorpadnak, kitüremkednek, megteremtve a látványt megőrző kompozíció mozgalmasságát, nyugtalanságát, stilizáltságát.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

  74. Kádár Béla - Vágtató lovas
    1. Szépség és rettenet, antik eszmény és újkori félelem – mindez Kádár egyazon rajzlapjának két oldalán. E tartalmakat hordozó univerzális jelkép, ifjúkora óta minduntalan visszatérő témája, a lovat megülő emberalak. Jelentésében egyetemes, megformálásban időtlen. A maszkulin erő, férfiúi hatalom ősi jelképe, szépség, mozgás és energia kifejezője. A két dinamikus principium, az állati és emberi összehangolása az antikvitás óta a művészet archetipikus témája. Kádár korai, az 1910-es években készült művein még stúdiumjellegű, a letűnt Árkádia felidézője. Később, a huszas években, Sturm-korszakának nagy sikerű népies képein a vidéki békesség rusztikus bájának tükrözője. 1930 körül, amikor festészetében mind erősebbé válik a klasszikus előképekre való visszaemlékezés, a lovas alakjának ősi mitologikus-misztikus jelentésrétegei kerülnek előtérbe. A mesebeli lovacska nemes paripává, varázserejű táltossá alakul, a paripa lovasa pedig klasszikus görög szobrokat idéz. A kiállított kettős kép egyik oldalának ábrázolása még a klasszicizáló műcsoporthoz kapcsolódik. Az antik és reneszánsz lovasszobrokat vagy az athéni Parthenon-fríz lovas menetét citáló dinamikus kompozíció, az ágaskodó lovat megülő ifjú klasszikus arányú aktja egy letűnt szépségeszmény késői hírnöke. Éles kontrasztban áll vele ugyanakkor, - amint az érem egyik oldalát a másik ki is egészíti -, a lap másik oldalának jelenete, amely szemben az előbbi klasszikus arányt és mértéket sugárzó rajzával, kifejezésmódjában expresszív, érzelmeiben végletes, nem ideál, hanem tragikus látomás. A lovas torz gnómmá válik, aki közönyösen vágtat át a segélykérő embertömegeken. Kádár kompozíciója felidézi az Apokalipszis lovasainak középkori ábrázolásait, lovasa élénk színfoltjai és elegáns formakezelése ellenére is vésztjósló hangulatú.

      Ezt az erősen kétpólusú tárgyválasztást Kádár személyes sorsa is magyarázza. Sikereinek helyszínéről, Berlinből való hazatérését követően a harmincas években még egy darabig hazai kiállításokon is megjelenik, műveinek újabb kollekcióját utoljára a Tamás Galéria mutatja be 1937 januárjában. Ugyanebben az évben műveit kiállítják a müncheni Elfajzott Művészet (Entartete Kunst) hírhedt tárlatán. Az első zsidótörvény hazai kihirdetése után Kádár itthon is mindinkább légüres térbe kerül. Mindeközben poétikus szépségű, választékos színérzékről tanúskodó virágcsendéletek és enterőrök sorozatait alkotja meg. A Lovas ifjú és a Vágtató lovas kettős képe egyszerre tárja elénk a letűnni látszó antik szépségideál után sóvárgó és a fenyegető jövőt szürreális látomásba foglaló művészt, mindkettő egyaránt valóságon túli világ, az egyik az értelem diadalának jelképe, a másik az elszabadult ösztönök látomása.

      Irodalom:
      Sümegi György: Kádár Béla önéletrajz-vallomása. Művészet, 1987. november-december, 56-61.
      Fischer, Melanie: Heritage, Modernity and the Image of the Horse in the Art of Béla Kádár. Acta Historiae Artium, Tomus XXXV., Fasc. 1-2. 1990-1992. 63-76.
      Fischer, Melanie: Painter Béla Kádár Modernist and Romantic. Pittsburgh, Pennsylvania, 1999